180 holttestet találtak a Burkina Faso-i vérmezőn

Rendkívüli hírlevél
Amit azonnal tudni kell

Legalább 180 holttest került elő Burkina Faso északi részén, Djibo városa mellett egy, a Human Rights Watch által csak "vérmezőként" (killing field) jellemzett területen. A nemzetközi jogvédő csoport tájékoztatása szerint a kormányhadsereg ellenőrzése alatt álló Djibo térségében rendszeresek az összecsapások a dzsihadisták és a kormánykatonák között.

A HRW szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a kormányerők végeztek itt ki embereket normál jogi eljárás nélkül. A kormány védelmi minisztere, Chérif Moumina Sy igyekezett a lázadókra terelni a gyanút, azt mondta, hogy "az emberek nehezen különböztetik meg a katonákat a fegyveres terrorcsoportoktól". Mindazonáltal megígérte, hogy kivizsgálják az ügyet.

A HRW helyi forrásai szerint a holttestek, amiket aztán a helyiek égettek és temettek el, rendre éjszaka kerültek a mezőre, amikor kijárási tilalom van. Emellett az is inkább a katonákat keveri gyanúba, hogy Burkina Fasóban az iszlamisták és a kormányerők háborúja törzsi jelleget is öltött:

a kormányerőket a földművelő Mosssi, Foulse és Gourmantche törzsek támogatják, az iszlamisták a nomád Peul és Fulani törzsekből toborozzák tagjaikat. A HRW szerint az áldozatok - akiknek főbe lövésükkor általában be volt kötve a szemük és le volt kötözve a kezük - peulok, vagyis az iszlamisták vélt támogatói voltak. (Via BBC)

Már nyomdában a MAKRO

Lépj be a Körbe október 20-ig, hogy október végén neked is küldjünk egy tiszteletpéldányt.

Belépek