Felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítéltek egy álhírterjesztő kattintásvadászt

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Tíz hónap, másfél évre felfüggesztett börtönre és 390 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte büntetővégzésében a bíróság azt a 31 éves budapesti férfit, aki 2020. január 28-án és 29-én egy kereskedelmi televízió weboldalára hasonlító honlapján álhíreket terjesztett arról, hogy törölték a Budapest-Peking repülőjáratokat, illetve hogy Budapest frekventált pontjain vírusfertőzött emberek estek össze és haltak meg minden előzmény nélkül.

Az ügyészség hivatalos értékelése szerint tehát "haszonszerzési céllal valótlan tartalmú, a köznyugalmat megzavaró helyszíni fotókkal ellátott álhíreket jelentetett meg abból a célból, hogy a hírek felzaklató hatására az általa üzemeltetett médiafelületeken a megtekintésszámokat növelje".

A közösségi médiában is terjesztett posztot az ügyészség szerint az olvasói "mintegy négyezer alkalommal" meg is osztották.

Az ügyészség 2020 májusában emel emelt ellene vádat, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda azonosította és elfogta. Mivel a férfi beismerte a bűncselekményt, az ügyészség kezdeményezte a bíróságnál, hogy tárgyalás nélkül, büntetővégzésben szabjanak ki rá felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést. Az ügyészség ennek megfelelően tudomásul is vette a Pesti Központi Kerületi Bíróság büntetővégzését, melynek jogerőre emelkedéséről egyelőre nincs információjuk. (Via Ügyészség)

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér