A Fidesz szerint antiszemita megjegyzést tett a parlamentben egy jobbikos

POLITIKA
2020 július 14., 13:09

Furcsa botrány zavarta meg a parlament keddi ülésnapját, amin az EU-s hitelfelvétellel járó gazdasági mentőcsomagról vitáztak a képviselők. Miután Deutsch Tamás európait parlamenti képviselőként felszólalt, és arról beszélt, hogy a Jobbik 2012-ben listázni akarta a szerintük nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, zsidó származású képviselőket és kormánytagokat, és hogy ettől Karácsony Gergely nem határolódott el, a KDNP-s Soltész Miklós kért szót. Soltész a felszólalásában a jobbikos Nunkovics Tibort azzal vádolta meg, hogy mikor Deutsch a zsidók listázásáról beszélt, a jobbikos

„teljesen egyértelmű szólást illetve jelet tett, majd felmutatott az emelvényen beszélő Deutsch Tamásra, őt is a zsidóságával vállalva (sic!)”.

Ezután Soltész hasonló sejtelmességgel hozzátette:

„Többen látták ezt, amit ön mondott, képviselő úr.”

A fideszes padsorokból ezután „így van!” és „szégyen, gyalázat” felkiáltások hangoztak fel, Soltész azonban nem fejthette ki pontosan, milyen szólásra és jelre gondolt, ugyanis 1 perces időkeretben kellett beszélnie. A parlamenti közvetítésen nem látni, mit csinált Nunkovics, és hallani sem lehet, mi történt.

Latorcai János, az ülés KDNP-s levezető elnöke szerint valami súlyosat csinált Nunkovics, ő ugyanis azt mondta Soltész felszólalása után:

„Én tudom, hogy ez egy nagyon súlyos kifejezés volt, és ez egy nagyon súlyos dolog, úgy gondolom, a Ház ezt meg fogja vizsgálni ezt a felszólalást.”

Nunkovics is szót kért ezután, és azt mondta, az a szégyen, hogy nem hallották, mit mondott. A jobbikos képviselő elismerte, hogy belekiabált Deutsch felszólalásába, és ezért elnézést is kért, de azt mondta, amit kiabált, annak semmi köze nincs olyasmihez, amit a kormányoldal rá akar fogni, és szerinte ezt majd az ülés jegyzőkönyve is bizonyítani fogja. (Index)