Meghalt Gyekiczki András

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Életének 63. évében, kedd reggel elhunyt Gyekiczki András szociológus, jogász, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Magyar Zsidóságért díja kitüntetettje í írja a mazsihisz.hu. Gyekiczki András 1958. június 7-én született a Veszprém megyei Pápán és ott is nőtt fel, később a Bibó István Szakkollégium tagja volt, a Fidesz alapítóival egy időben. Különösen jó viszony fűzte a szintén pápai Kövér Lászlóhoz. Később, 1988 és 1990 között igazgatóként is vezette a szakkollégiumot, ő volt a Bibó második igazgatója.

Gyekiczki azonban nem tartott a Fideszbe a többiekkel, ő az SZDSZ mellett kötött ki, szakértőként dolgozott a pártnak.

Fontos munkája volt az 1944 előtt Pápán élt zsidó családok emlékezetének feltárása, ebből az anyagból kiállítást is rendezett a városban 2012-ben, igen nagy sikerrel. Gyekiczki élete utolsó munkája a megújuló Rumbach utcai zsinagóga állandó kiállításának rendezése volt.

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér