A rendőrségnek bocsánatot kell kérnie az idős férfitól, akit ok nélkül megbilincseltek és a torkába könyököltek

igazságszolgáltatás
2020 július 15., 09:45

N. Jánost még 2015-ben vitték be a hajdúszoboszlói rendőrkapitányságra. 2018-ban aztán bíróság mondta ki, hogy hátrabilincselése és az, hogy a rendőrautóban a torkába könyököltek, jogszerűtlen, indokolatlan és aránytalan volt. A Debreceni Törvényszék nem jogerős ítéletben most arra kötelezte a rendőrséget, hogy kérjen bocsánatot a férfitól, és fizessen ki neki 300 ezer forintot sérelemdíjként. N. Jánost a Magyar Helsinki Bizottság képviselte ebben a perben is - olvasható a szervezet közleményében.

A férfi bűne az volt, hogy mivel nem szeretett volna Hajdúszoboszló egyik legforgalmasabb útján biciklizni, ezért a járdán kerékpározott. Két járőr megállította, és elkérték az adatait, amiket meg is adott. Amíg ezeket ellenőrizték, a 65 éves férfi arrébb tolta a biciklit a kerítésig, hogy az intézkedés idején ne akadályozza a forgalmat. A rendőrök ezt szökési kísérletnek értékelték, amit N. János zokon vett, és vitatkozni kezdett velük. Ezután a járőrök megbilincselték, és berakták a rendőrautóba. Az egyik rendőr a nyakába könyökölve nyomta a hátsó ülésnek 10 percen keresztül.

A kapitányságon a földre kényszerítették, és az egyik rendőr a hasába térdelt.

N. János panaszkodott a hátrabilincselés okozta fájdalmakra, ezért a rendőrök anélkül, hogy az előállítást befejezték volna, átszállították az orvosi rendelőbe, és csak az orvos előtt vették le róla a bilincset.

A rendőrség nem ismerte el, hogy hibázott és megsértette a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelének alapjogait. Ezért N. János bírósághoz fordult. A Debreceni Közigazgatási Munkaügyi Bíróság 2018-ban jogerősen kimondta: a bilincshasználat az orvosi rendelőbe szállítás idején már jogszerűtlen volt. Ahogyan aránytalan és szükségtelen volt az idős férfi ellen testi kényszert alkalmazni a rendőrautóban, hiszen már hátrabilincselték és biztonsági övvel is rögzítették.

N. János az elszenvedett sérelmei miatt személyiségi jogi pert indított a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitánysággal szemben. Nem csak fizikai sérülései keletkeztek ugyanis, de lelkiek is. Mindig is szülővárosában élt, rokonsága, gyerekei és unokái is hajdúszoboszlóiak. A rendelőben sokan látták őt megbilincselve, és hamar híre ment az esetnek. Az átéltek annyira felzaklatták a férfit, hogy terápiára szorult, és ma is gyógyszeres kezelés alatt áll.

A Debreceni Törvényszék hétfőn megállapította, hogy a rendőrség megsértette N. János emberi méltósághoz, személyi szabadsághoz, valamint a testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogait. Az egyelőre nem jogerős ítélet nyilvános bocsánatkérésre kötelezi a rendőrséget, emellett a rendőrségnek 300 ezer forintos sérelemdíjat kell fizetnie.

Az ítélet indoklása úgy fogalmaz: a „jogszerűtlen, indokolatlan és aránytalan testi kényszer és bilincshasználat megalapozza a sérelemdíj preventív célú magánjogi büntetés funkciójának az alkalmazását az alperesi közhatalmi szervvel [azaz a rendőrséggel] szemben annak céljával és reményében, hogy a közhatalmi szerv [azaz a rendőrség] a felelősségi körébe eső és nála szolgálati jogviszonyban álló személyek [azaz a rendőrök] tekintetében a hatalommal való visszaélés ellen tudatosan és hatékonyan fellépjen”.