Trump minisztere szerint a Disney, az Apple és a többi amerikai óriás túl gyakran csicskul be Kínának

Rendkívüli hírlevél
Amit azonnal tudni kell

A Trump-kormány igazságügyi minisztere, William Barr minden eddiginél keményebben szállt bele a legnagyobb amerikai szórakoztatóipari és techcégekbe, mivel azok túl baráti hangot ütnek meg Kínával, írja a Bloomberg

Szinte már összeszámolni is nehéz, hány frontos diplomáciai csata zajlik jelenleg Washington és Peking között, ami a két ország között zajló kereskedelmi háborútól Hongkong és a Dél-kínai-tenger ügyén át a TikTok jövőjéig rengeteg mindent érint. Ebben a felfokozott geopolitikai hangulatban támadt rá többek között a Walt Disneyre és az Apple-re Barr egy csütörtöki beszédében Michiganban. 

William BarrFotó: POOL/AFP

Barr egészen világosan fogalmazott, amikor arról beszélt, hogy az amerikai vállalatoknak meg kell érteniük, mi forog itt kockán: „a Kínai Kommunista Párt évtizedes és évszázados távlatokban gondolkozik, míg mi hajlamosak vagyunk a következő negyedéves bevételi jelentésekre fókuszálni”. 

A Guardian beszámolója szerint Barr azt is mondta, hogy az amerikai cégek megalázkodnak Kína előtt, miközben Kína gazdasági villámháborút folytat ellenük: egy agresszív, megszervezett kampányt, melynek célja, hogy leszorítsák az Egyesült Államokat a globális szuperhatalmi pozícióból. 

Az sem lehet véletlen, hogy Barr konkrétan is megnevezte a Disney-t: a vállalat, amely régóta nem egyszerűen rajzfilmgyártó, hanem a világ egyik legnagyobb szórakoztatóipari óriásvállalata, egy ideje már az amerikai politikusok kritikájának tárgya: korábban írtunk már arról, hogy a Disney hogyan engedett a kínai cenzúra igényeinek, cserébe, hogy bejuthasson a hatalmas kínai piacra. 

Az igazságügyi miniszter felidézte, hogy 1997-ben a Disney még a kínai tiltakozás ellenére elkészítette a Kundun című filmet a dalai láma életéről, illetve Tibet kínai megszállásáról, „de ez a bátorság nem tartott sokáig”, tette hozzá Barr, mert miután Kína betiltotta a Disney-filmeket, a vállalat bocsánatkérésre kényszerült, és azóta is Kína kegyeit lesik. 

Ha a Disney és a többi amerikai vállalat továbbra is hajlongani fog Peking előtt, akkor nemcsak a saját jövőbeli versenyképességüket és sikerüket kockáztatják, hanem azt a liberális világrendet is, ami lehetővé tette, hogy növekedjenek, mondta még el a miniszter. 

Barr a Disney mellett Hollywood egészét is kritikával illette: szerinte az amerikai filmipar túl sok engedményt tesz a kínai cenzoroknak. Példaként említette a World War Z című filmet, ahol egy rejtélyes zombivírus Kínából eredt volna, de a tiltakozás hatására átírták a forgatókönyvet, illetve az Ancient One című fantasyt, ahol az egyik szereplő eredetileg tibeti lett volna, de végül inkább kelta lett. 

A Disney mellett Barr az Apple-t is megnevezte, miután a vállalat nemrég eltávolította az ismert közélet-gazdasági elemzőoldal, a Quartz applikációját a kínai appboltjának felületéről, miután a kínai kormány kifogásolta, hogy az oldal hogyan tudósít a hongkongi eseményekről. Barr szerint az Apple ezenkívül a hongkongi demokráciapárti dalokat is törölt a zenei felületének kínai részéről, illetve eltávolított olyan VPN-programokat is, melyekkel a Nagy Tűzfalat lehetett megkerülni. 

Barr emellett a Google-t, a Microsoftot, a Yahoo-t és a Ciscót is olyan cégekként emlegette, melyek gyalogként viselkednek a kínai befolyásszerzés során. „Ezek az amerikai cégek túl gyakran a rövidtávú profit érdekében engednek ennek a befolyásnak, akár az amerikai szólásszabadság és nyitottság kárára is” – tette hozzá. 

A mostani kirohanásnak egész biztosan vannak belpolitikai okai is: miközben közeleg a novemberi választás, Trump népszerűségi mutatói mélyponton vannak, és egyelőre egyáltalán nem látszik, hogy az ország bármit tudna kezdeni a koronavírus-járvánnyal. Épp ezért számítanak arra sokan, hogy a következő hónapokban szaporodni fognak a Peking-ellenes megszólalások, mivel a heves Kína-ellenesség lehet még az egyik irány, ahonnan a Trump-stáb a szavazók lelkesítését remélheti. 

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem
Kapcsolódó