Új védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztost neveztek ki

politika
2020 július 17., 03:23

Újabb kormánybiztost neveztek ki: Maróth Gáspár lett a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, írja a Magyar Közlöny.

Maróth eddig a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos volt, de lejárt a megbízása.

A mostani feladata az lesz, hogy:

  • az érintett miniszterekkel és az állami tulajdonban lévő cégek vezetőivel koordináljon a védelmi ipari és hadfelszerelési fejlesztésekkel kapcsolatos stratégia kialakításáról,
  • együttműködjön a védelmi ipari fejlesztésben érintett ágazatokkal,
  • és ő tesz javaslatot a hadi felszerelések fejlesztésének irányára.

A kormánybiztosi pozícióval egyben jogot kap arra, hogy az érintett szervezetektől és intézményektől adatokat kérjen ki, dokumentumokba tekintsen be, emellett intézkedéseket is javasolhat a cégeknek, és részt vehet a társaságok vezetői ülésein is.

Maróthnak havonta kell jelentenie Orbán Viktornak, évente pedig a kormánynak.

Maróth Gáspár az első Fidesz-kormány idején Orbán Viktor személyes tanácsadója volt, 2000–2001-ben a Nemzeti Egészségügyi Tanács titkára, majd 2001 és 2003 között az Országos Népegészségügyi Program vezetője. Ma is kiváló kapcsolatot ápol Orbánnal. Év elején írtuk meg, hogy több mint 1,6 milliárdos bírságot szabott ki a GVH az egyik legnagyobb egészségügyi kartellügyben, melyben Maróth is érintett volt, de úgy látták, mégsem Orbán Viktor volt tanácsadója lehetett a kartell szervezője.

(mfor.hu)