Lezuhant és meghalt egy ejtőernyős a Somogy megyei Jutánál

baleset
2020 július 19., 11:45

Lezuhant, és az esés következtében életét vesztette egy ejtőernyős a Somogy megyei Juta térségében - írja az Index. A lap információit megerősítette a Somogy megyei Katasztrófavédelem szóvivője, Óvári Timót tűzoltó hadnagy.

Óvári elmondta, egy ejtőernyős eltűnéséről kaptak riasztást vasárnap napközben, akinek a Sármelléki repülőtér helikopteres mentőszolgálata indult a keresésére.

photo_camera A halálos balesetet szenvedett nő ejtőernyője a helyszínen Fotó: police.hu

Délután 14 óra előtt a Somogy megyei rendőrség szóvivője, Orbán Zoltán az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy megtalálták az ejtőernyőst Juta külterületén, de a 38 éves fóti nő életét vesztette. Halála miatt halálos légi közlekedési baleset miatt indítanak vizsgálatot.

Az esetről police.hu-n is megjelent egy rövid közlemény: a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2020. július 19-én délben Juta külterületén egy ejtőernyős ugrás során – eddig tisztázatlan körülmények között – zuhant le egy 38 éves fóti lakos. A nő a zuhanás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette - írják. Hozzátéve, a baleset körülményeit a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.