„Felajánlották, hogy ha egy órát várunk a reptéren, nem lesz karantén”

járvány
2020 július 20., 13:17

„Szombaton reggel egy csomóan szóltak, hogy mázlim van, a Portugáliából érkezőknek mégsem kell karanténba vonulniuk. Aztán pár óra múlva jött a következő hír: ja, de csak éjféltől. Az én gépem pedig este 11-kor szállt le” – írta egy olvasónk, aki aznap még a Népegészségügyi Központot (NNK) is felhívta, tényleg azon az egy órán múlik-e a karantén. „Azt mondták, sajnálják, de igen.”

Aztán kellemes meglepetésként érte, hogy a határőrök kedvesen felajánlották az utasoknak, ha éjfélig nem mennek át a kapun, megússzák a karantént. „Ez elég nevetséges volt, de nyilván mindenki megvárta, csak egy embert láttam előbb távozni. Jó élmény volt, hogy ilyen emberségesen kezelték a helyzetet a határőrök. Az egyikük azt is felajánlotta, hogy aki cigizik, és nem bírja ki, az vele mehet rágyújtani.”

Az NNK szombaton jelentette be, hogy Portugáliát sárgából zöldbe, Kanadát pedig pirosból sárga kategóriába sorolják át. Múlt kedd óta ezek a színek jelzik, hogy a különböző országokból milyen szabályok szerint léphetnek be az emberek Magyarországra. A besorolást hetente felülvizsgálják az aktuális járványhelyzet alapján, de már az első verzióban számos súlyosan fertőzött országot találtunk, amiket enyhébb kategóriába soroltak, miközben szigorúan lépnek fel olyan esetekben, amikor kevésbé tűnik indokoltnak.

Kanada például első körben úgy került piros kategóriába, hogy az egymillió lakosra vetített, napi új fertőzöttek száma a nyolcat sem érte el, és most is 10 körül van (az elmúlt egy hét átlagait véve). Az enyhítéssel Kanada ugyanúgy sárga ország lett, mint az Egyesült Államok, ahol ez a szám 200 felett jár, és meredeken nő.

Amikor múlt héten megkérdeztük erről az NNK-t, azt írták, „a besorolás komplex szempontok alapján, az uniós besoroláshoz igazodik, valamint az adott országok aktuális fertőzöttségi viszonyai, járványügyi tendenciái és a Magyarországra való kockázatát veszi figyelembe”.

photo_camera Érkezés Budapestre Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Bár az NNK kiadott egy beutazási GYIK-ot, így is vannak még homályos pontok a rendszerben. A szabály szerint sárga és piros országokból hazatérve is két hetes karanténba kell vonulni, kivéve, ha az ember két negatív PCR teszttel a zsebében érkezik. Ezek egyike sem lehet öt napnál régebbi, viszont legalább 48 órának kell eltelnie a két mintavétel közt.

Egy másik olvasónk éppen Kanadából készül hazautazni augusztusban, már meg is vette a repülőjegyét Torontóból Budapestre. „Itt ingyen tesztelnek »drive through« módszerrel, azaz saját autóban ülve, ezzel is csökkentve a kontaktusok számát” - írta.

A PCR (Polymerase Chain Reaction) teszt a legmegbízhatóbb módszer az aktuális fertőzés kimutatására, mivel a vírus örökítőanyagát (az RNS-t) képes azonosítani. Az eljárás azonban viszonylan bonyolult, az eredményére egy-két napot várni kell. Mivel az első és a második teszt közt legalább 48 órának kell eltelnie, egy nap pedig eleve rámegy az utazásra, olvasónk szerint „szinte teljességgel kizárt”, hogy az utazása előtti öt napban mindkét tesztet elvégezze.

A megoldás az lehet, ha Kanadában egy tesztet csináltat, majd Magyarországon karanténba vonul, és itt is kér egy tesztet. Kérdés, mi van akkor, ha a kanadai teszt közben kicsúszik az ötnapos határidőből. Valószínűleg ekkor harmadik tesztre is szükség lenne, de ebben az esetben is előírás, hogy legalább 48 órának kell eltelnie a másodikhoz képest.

A kormányrendelet nem tér ki ezekre a részletekre, csak annyit mond, hogy aki sárga vagy piros országból tér haza, az jogosult két tesztre (amiket július 31-ig még fizet is az állam). Sárga országok esetén, ha az első teszt negatív, feloldják a karantént, de ha a második pozitív, ismét karanténba kell vonulni.

Olvasónk arra is hiányolja a választ, hogy eltérő időzónák esetén honnan számítják az ötnapos és a 48 órás határidőket. Toronto és Budapest közt például hat óra az időeltolódás, ami adott esetben akár befolyásolhatja is, karanténba kell-e vonulnia.

Érkező utas testhőmérsékletét mérik a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. július 17-én
photo_camera Lázmérés a budapesti reptéren. Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Az sem egyértelmű, karanténba kell-e menniük azoknak, akik mondjuk egy sárga besorolású országban voltak nyaralni, de egy zöld országból lépnek be az országba, akár repülővel, akár autóval.

Egy olvasónk éppen a Portugáliához tartozó Madeirán volt a családjával, amikor múlt héten bejelentették a korlátozásokat. Portugália akkor még sárga országnak számított, de németországi átszállással terveztek hazajönni, vagyis közvetlenül zöld területről érkeztek volna.

Elmondása szerint csütörtökön kereste ezzel kapcsolatban a konzulátust, ahol nem tudtak válaszolni a kérdésére. Felhívta a koronavírus-információs vonalat is, ahol azt mondták, „ha a szúrópróbaszerű ellenőrzésen nem vesznek ki bennünket, és nem egy nagyon kukacoskodó ügyintézőt fogunk ki, megúszhatjuk a karantént”.

Mire hazaértek, Portugália már zöld országnak számított, így megoldódott a helyzet. Elmondása szerint a budapesti repülőtéren csak a külföldiektől kérdezték meg, honnan érkeztek, de szerinte a szabályokat nem ismerők számára nem biztos, hogy világos volt, mire vonatkozik a kérdés. Vagyis, ha valaki azt az országot mondta be, ahonnan közvetlenül utazott, de eredetileg máshol volt, akár ki is kerülhette a karantént. A magyaroknak semmilyen kérdést nem tettek fel.

Az operatív törzs korábban az Index kérdésére azt írta, hogy a kiindulási ország színe számít, és „ebben az érkező magyar állampolgárok nyilatkozata lesz a mérvadó: aki például a zöld besorolású Görögországból jön a sárga besorolású Szerbián keresztül, az nem kerül karanténba ”. Az Országos Rendőr-főkapitányság viszont már úgy fogalmazott, hogy „a hatóság vizsgálja a kiindulási-, az utazás során érintett országokat, valamint a belépési pontokat”.

Ezzel és a fentiekkel kapcsolatban mi is küldtünk kérdéseket, ha választ kapunk, közöljük.

photo_camera Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Angliában élő magyarok körében napok óta kérdés az is, vajon elfogadják-e Magyarországon a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) által e-mailben és sms-ben küldött teszteredményeket, amiken nincs se pecsét, se aláírás.

Volt olyan olvasónk, aki múlt csütörtökön azt a választ kapta az operatív törzstől, hogy pecsét és aláírás híján egyik sem elfogadható. Másnak viszont egy megyei kormányhivatalnál azt mondták, az e-mail elfogadott.

Olyan is előfordult, hogy egy érdeklődőnek az ügyeleti központ azt írta, ha a határon elrendelik a karantént, de utólag bemutatja a kinyomtatott sms-t vagy e-mailt, és aláírja, fel fogják oldani.

Az operatív törzs az Indexnek azt írta, „a teszt eredményéről aláírt/pecsételt dokumentum szükséges, hivatalos iktatott e-mail is elfogadott, az SMS felmutatását nem fogadják el a beutazásnál”.