Trump minden jót kívánt Ghislaine Maxwellnek

„Nem tudom, nem igazán követtem a történetet. Minden jót kívánok neki, őszintén. Sokszor találkoztam vele az évek során, főleg mikor Palm Beachen éltem, és ők is Palm Beachen éltek. De minden jót kívánok neki, bármi is legyen a helyzet.”

Ezt válaszolta Donald Trump keddi sajtótájékoztatóján, amikor Ghislaine Maxwell letartóztatásáról kérdezték, és arról, az elnök szerint tehet-e majd terhelő vallomást azokra a nagyhatalmú figurákra, akik Jeffrey Epstein köreihez tartoztak. 

Maxwell Epstein volt barátnője, akit azzal vádolnak, hogy segített Epsteinnek fiatalkorú lányokat felhajtani és beszervezni, hogy aztán a lányok ellen szexuális erőszakot kövessenek el. Ezért 35 év börtönt is kaphat. Maxwell tagadja, hogy bűnös lenne.

Trumpot azért is kérdezték erről, mert ismerték egymást, egy 2000-ben készült híres fényképen együtt is szerepel Donald és Melania Trump, Epstein és Maxwell. Epstein egy sor hírességgel, így Bill Clintonnal és András herceggel is jóban volt. (Guardian)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Kapcsolódó