A San Franciscó-i kínai nagykövetségen bujkál egy kínai hadseregnek dolgozó nő, aki tudósnak adta ki magát

2020 július 23., csütörtök 9:41

Az amerikai ügyészség szerint egy vízumcsalással és a katonai kapcsolatainak eltitkolásával gyanúsított kínai tudós a San Francisco-i konzulátuson bujkál.

Az amerikai ügyészség szerint Juan Tang biológia kutatónak adva ki magát érkezett a San Francisco-i egyetemre, de valójában a Kínai Népi Felszabadító Hadseregnek (PLA) küldött jelentéseket egy titkos misszió keretében. Egy hónappal ezelőtt az FBI-ügynököknek viszont azt mondta a nő, hogy nem szolgálja a hadsereget. A nyomozás során azonban találtak olyan fényképeket, amiken Juan Tang egyenruhában van és a házában is további bizonyítékokra bukkantak.

A jelentés szerint az, hogy a nő a konzulátusra menekült a vádemelés elől, bizonyítja, hogy a San Franciscó-i konzulátus egyfajta védelmet kínál a kínai hadsereg azon tagjainak, akik meg akarják úszni a vádemelést az Egyesült Államokban.

Az ügyészek szerint ez nem egy egyedülálló eset, hanem úgy tűnik, hogy része a PLA által vezetett programnak, miszerint tudósnak álcázott katonákat küldenek az Egyesült Államokba. Korábban két embert is letartóztak azért, mert azt hazudták, hogy nincs közük a kínai hadsereghez.

Egyre több kínai konzulátus kerül az amerikai figyelem középpontjába, ugyanis szerdán a Trump-adminisztráció elrendelték a houstoni konzulátus bezárását, mert azzal gyanúsítják őket, hogy dokumentumokat loptak el. Kedden valaki bejelentést tett, hogy a konzulátus udvarán nagy mennyiségben papírokat égetnek el egy kukában, de amikor a rendőrség kivonult, akkor nem engedték be őket. Szerdán a Trump-adminisztráció a konzulátusnak 72 órát adott, hogy bezárjanak. Kína provokációnak nevezte a nagykövetség bezárását. (BBC)