Varga Mihály: A vártnál jobban fog csökkeni a magyar GDP

gazdaság
2020 július 23., 07:22

Júniusban már enyhén élénkült a gazdaság, de a második negyedévi GDP így is 10 százalékkal csökkenhet éves összehasonlításban, a második fél évben az egész évben pedig 5 százalékkal zsugorodhat, meghaladva a korábban várt, ma már optimistának tűnő 3 százalékos jóslatot, közölte Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Varga Mihály azt mondta, hogy a legnagyobb éves visszaesést áprilisban mérték, akkor 20 százalékos volt a csökkenés. Májusban lassult a gazdaság visszaesése, a hónap végén pedig megfordult a trend, és júniusban már az enyhe élénkülés jelei is mutatkoztak.

A miniszter beszélt arról is, hogy idén a GDP arányában 1 százalékos, 488 milliárd forintos államháztartási hiánnyal számoltak, de a fél év végére már 3,8-4 százalékos, több mint 1800 milliárd forintos hiány alakult ki.A koronavírus-járvány elleni védekezési alapra mintegy 600 milliárd, a gazdaság védelmi alapra több mint 1100 milliárd forintot különítettek el, ezek határozták meg az első fél évet.

Év végére azonban még magasabb lehet a hiány, mert a gazdaság újraindítása további forrásokat igényel, és a járvány második hullámára is lehet számítani. (MTI)