Több ezren tüntettek az Indexért a Várban

POLITIKA
2020 július 24., 16:30

Miután a tulajdonos megtagadta a szerkesztőség egységes kérését, hogy helyezze vissza a menesztett főszerkesztőt, két nap alatt felmondott az Index szinte minden munkatársa.

A Momentum által meghirdetett és más szervezetek, például a MÚOSZ által is támogatott tüntetés programja szerint az Index szerkesztőségétől vonultak a miniszterelnök irodájához a Várba, majd a Szent György téren mondtak beszédeket, többek között Hadházy Ákos, Fekete-Győr András és több újságíró.

Tudósítóink szerint már a Duna-parton is több ezren voltak, és folyamatosan nőtt a tömeg. Jó pár indexes eljött, de nem akartak nyilatkozni.

Az emberek néha odamentek hozzájuk, és megköszönték a munkájukat.

Megjelent sok újságíró más szerkesztőségből, illetve ellenzéki politikusok is. A vonulók között sok volt a fiatal, a többség csendben, beszélgetve ment.

Fél 9-kor már a Várban voltak, a miniszterelnöki irodának és Áder János hivatalának otthont adó épületek előtt állt a tömeg. A beszédekről és az egész tüntetésről részletesebb tudósítást közlünk.

Ez itt az élő közvetítésünk első fele, a szerkesztőségtől a Lánchídig tartó útról:

Ez pedig a második fele a Várból és a beszédekről:

Emberek a Várban:

photo_camera Fotó: Bankó Gábor
photo_camera Fotó: Bankó Gábor
photo_camera Fotó: Bankó Gábor
photo_camera Fotó: Bankó Gábor
photo_camera Fotó: Bankó Gábor
photo_camera Fotó: Bankó Gábor

A Vár oldalában negyed 9-kor:

photo_camera Fotó: Bankó Gábor
photo_camera Fotó: Bankó Gábor

Ennyien voltak a Margit hídnál fél 8-kor:

photo_camera Fotó: Bankó Gábor
photo_camera Fotó: Bankó Gábor

Korábbi képek:

photo_camera Fotó: Bankó Gábor
photo_camera Fotó: Bankó Gábor
photo_camera Fotó: Kovács Betti
photo_camera Fotó: Kovács Betti
photo_camera Fotó: Kovács Betti
photo_camera Fotó: Kovács Betti
photo_camera Fotó: Kovács Betti
photo_camera Fotó: Kovács Betti
photo_camera Fotó: Bankó Gábor
photo_camera Fotó: Bankó Gábor
photo_camera Fotó: Kovács Betti
photo_camera Fotó: Bankó Gábor