Megkapták a kártérítés felét a gyöngyöspatai szegregációs per érintettjei

oktatás
2020 július 24., 08:23

Pénteken elutalták a kártérítési összeg felét, amit májusban ítélt meg a Kúria a gyöngyöspatai iskolai szegregációs ügy érintettjeinek, erősítette meg Csemer Géza, a helyi roma önkormányzat elnöke. Arról nincs információja, hogy mikor érkezik meg az összeg második felé.

Az ítélet értelmében összesen közel százmillió forint kártérítés jár annak a 62 roma embernek, akiket jogellenesen különítettek el az iskolában, és ezzel alacsonyabb színvonalú oktatást biztosítottak számukra.

photo_camera Fotó: Dimény András/Képszerkesztőség

Az alperesek (vagyis a iskola fenntartói, korábban az önkormányzat, később a tankerület) kérték, hogy pénz helyett teljesíthessék a kártérítést természetben, vagyis képzés, oktatás formájában, ha pedig erre nem lenne lehetőség a helyi önkormányzat a nem vagyoni kártérítés összegének mérséklését is kérte. A Kúria mindkét kérést elutasította.

A gyöngyöspatai szegregációs per évek óta zajlott, de idén emelte országos témává a kormányzati kommunikáció. Még nemzeti konzultációt is tartottak volna róla, ha nem sodorta volna el a járvány.