Miközben összeomlik az Index, Vaszily Miklós éppen Schmidt Máriával egyeztet

gasztronómia
2020 július 24., 11:17

A Magyar Hang fotót is közölt arról, hogy „miközben az Indexben zajlanak a tömeges felmondások, a hírportál hirdetéseit intéző cég résztulajdonosa, Vaszily Miklós éppen Schmidt Máriával találkozott”, azt írják, hogy pénteken a kora délutáni órákban beszélgettek egy elit budai étteremben.

photo_camera Fotó: Magyar Hang

Ahogy az Index kicsinálásnak hátterét bemutató cikkünkben írtuk, „Schmidt számára az Index érzelmi ügy – aminek rendezésében kifejezetten örömmel, eltökélten vállal feladatokat. Aligha véletlen, hogy két vele szoros üzleti és személyes kapcsolatban álló ember – Vaszily és Gerényi – is fontos szerephez jutott az Index körül elmúlt hónapokban.”

Vaszily egyrészt a TV2 elnöke, másrészt az Index hirdetéseit kezelő Indamédia társtulajdonosa, de az Indexet tulajdonló alapítvány mögött álló cégen keresztül például Bodolai László pozíciójára is hatással van.

A Magyar Hang elérte Schmidt Máriát, aki azt mondta, neki semmi köze az Indexhez.

„Ha bármi titkolnivalóm lenne, kiülnénk egy nyilvános helyre?”

– tette fel a kérdést, és kijelentette, hogy senkit sem ismer az Indexnél most zajló folyamatokban érintettek közül személyesen.