Eldurvult a vita Isztambul és Athén között a Hagia Sophia miatt

vallás
2020 július 25., 17:18

Eldurvult a vita Törökország és Görögország között a múzeumból nagymecsetté nyilvánított Hagia Sophia székesegyház miatt, amiben 1934 óta először tartottak pénteki imát, miközben Görögország sok templomában megkongatták a harangokat a gyász jeléül.

„Görögország ismét megmutatta, hogy az iszlám és Törökország ellensége, és mindezt amiatt, hogy a Hagia Sophia megnyílt az imádkozók előtt” – írta egy nyilatkozatban Hami Aksoy, a török külügyminisztérium szóvivője. Azt írta, a minisztérium élesen elítéli a görög kormány és parlamenti képviselők szavait, amiknek a célja szerinte a közvélemény fellázítása volt, és elítéli azt is, hogy török zászló égettek Szalonikiben.

A görög külügyminisztérium erre nyilatkozattal válaszolt, ami szerint „a nemzetközi közösség megdöbbenve figyeli a mai Törökország nacionalista és vallási tévelygését”. Ezelőtt Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő azt mondta, Törökország „bajkeverő”, a korábban múzeumként szolgáló székesegyház mecsetté alakítása „ütközik a 21. századi civilizációval”.

A török szóvivő a nyilatkozatában azzal érvelt, hogy a mecsetté alakítás „a török nemzet akaratának felelt meg”.

Pénteken több ezer hívő – köztük Recep Tayyip Erdogan török elnök – részvételével megtartották az első imát az isztambuli nagymecsetben.

photo_camera A Hagia Sophia nevű, bizánci építésű egykori ortodox bazilika Isztambulban, ami az utolsó jelentős alkotása a késő ókori építészetnek. Később mecsetként használták, 1934 óta múzeumként volt látogatható, de újra mecsetként funkcionál. 1985 óta az UNESCO Világörökség része. Fotó: Onur Dogman/NurPhoto via AFP

Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság vezetőjének vagy a Lidl joghurtos papírján lévő kereszt eltüntetése ellen kiálló Németh Szilárdnak alighanem dolga lenne ezzel – amint megvédték a kínai keresztényeket –, bár így, hogy mindez a baráti Törökországban történik, lehet, hogy nem lesz, Azbej Tristan mai, origós interjújában nem is említették a témát…