Kálmán László: Orbán a libernyákozással a csőcselék legaljába sorolta be magát

politika
2020 július 25., 09:06

Kálmán László nyelvész – aki egyébként a Qubitra is szokott írni nyelvészettel kapcsolatos cikkeket – a Facebook-oldalán reagált arra, hogy Orbán Viktor az EU-csúcs után pár nappal a Kossuth Rádióban azt mondta:

„Magyarországnak, nekem személyesen szerencsém van, mert én voltam katona, a fél életemet edzőtáborokban és öltözőkben töltöttem el. És nem vagyok a régi, de néhány ilyen libernyákot, akikkel vitatkoznom kellett, azokat azért még elviszem a hátamon. Tehát a fizikai megterhelését a tárgyalásoknak azt én az átlagosnál jobban bírom is meg bírtam is.”

Orbán Viktor július 20-án, az EU-csúcs negyedik napján.
photo_camera Orbán Viktor július 20-án, az EU-csúcs negyedik napján. Fotó: Stephanie Lecocq/AFP

Kálmán László azt írja: „A nyelvhasználat egyik funkciója a csoport-hovatartozás jelölése. Mindig van egy csomó kifejezés, szerkezet, ami kisebb-nagyobb csoportok beszédére jellemző, a használatával odatartozónak tudjuk magunkat feltüntetni (az öltözködésben szintén megfigyelhető ugyanez a jelenség).”

Példaként említi, hogy: „Amerikában a »Nigger« szó nem véletlenül lett annak idején szalonképtelen, hanem azért, mert a legdurvább rasszisták használták a legnagyobb megvetéssel, ezért fehér ember szájából automatikusan a velük való azonosulást fejezte ki.”

Kálmán László ezután rátért arra a szóra, amit Orbán használt, felidézve az ELTE-HÖK 2013-as diáklistás botrányát:

„Talán már kevesen emlékeznek, hogy a »libernyák« szó első közismertté vált előfordulása abból a listából származik, amit HÖK-ösök állítottak össze, talán egy gólyatáboron résztvevő diákok kategorizálására. Azóta a nyilvánosság előtt kifejezetten náci hajlamú megszólalók használták, a legnagyobb megvetés kifejezésére, a liberálisok elleni nagyon durva uszításra.”

Kálmán le is vonja a konklúziót a libernyákozással kapcsolatban:

„Ha egy miniszterelnök ezt a szót használja, akár tudatosan, akár csak kicsúszik a száján, akkor ezzel a csoporttal azonosul. Nem én azonosítom velük, hanem ő magát. Az »elemzők« beszélhetnek populizmusról, autokratikus hajlamokról, nacionalizmusról, maffiaállamról vagy akármiről, ő maga ezennel a csőcselék legaljába sorolta be magát.”

Kiemelt videóink