Levágatta a bajszát az amerikai nagykövet, mert a gyarmatosítókra emlékeztette vele a dél-koreaiakat

külföld
2020 július 27., 11:18

Levágatta a bajszát a Dél-Koreába delegált amerikai nagykövet, miután komoly viták robbantak ki az arcszőrzete körül az ország gyarmati múltja miatt. Harry Harris, aki tengerésztisztből lett diplomata, egy szöuli borbélynál vált meg a bajusztól. Azt mondta a nyírásról készült videóban, így legalább nem lesz annyira melege az arcmaszkban, amit a koronavírus miatt viselnie kell.

link Forrás

Harris 2018 óta látja el a nagyköveti feladatokat Dél-Koreában, és korábban nagy feszültségeket keltett azzal, hogy az országtól a védelmi kiadásainak a növelését követelte, valamit másfajta megközelítést javasolt az észak-koreai kapcsolatokban is. Ezekben a vitákban előkerült Harris japán származása és ezzel együtt a bajsza is, ami a fazonja miatt a két világháború közötti japán megszállókra emlékeztetett egyeseket.

Előtte/utána
photo_camera Előtte/utána Fotó: HANDOUT/AFP

A Korean Times tavaly decemberben arról írt, hogy a tiszteletlenség jele, hogy a nagykövet kifejezetten a kinevezése után döntött úgy, hogy bajszot növeszt. Akkor a nagykövet azt mondta, csak akkor vágja le, ha valaki meggyőzi, hogy a bajsza tényleg árt a két ország kapcsolatának. Most megtette. (BBC)