Hőse egy irodai rabszolga volt, mivel ő maga is 16 éven át volt céges rabszolga, majd középvezető. Aztán elárulta, hogy mit gondol a feketékről, és mindennek vége lett. Amikor a csúcson volt, 2000 lapban egyszerre jelentek meg Dilbert munkahelyi kalandjai.
A helyzet igazi iróniája az, hogy maga Charlie Kirk, akire hivatkozva elszabadult a gyűlöletbeszéd-pokol, életében a szólásszabadság kérdésében egyértelműen a liberálisok és a régi vágású konzervatívok, nem pedig Trump pártján állt.
A színész-humorista tagadta a vádakat.
Nem a komcsik, hanem a fideszesek. Ő sem tudja, miért nem hívják a Sajtóklubba.
A színész ellen tavaly indult nyomozás, miután egy cikkben négy nő szexuális erőszakkal vádolta meg.
L. Simon László kíváncsi volt, hogy az új történelmi filmekben „megfordul-e végre az a tendencia, ami az ötvenes évek eleje óta jellemzi a magyar hősök” ábrázolását, mindezt „fölösleges pátosz és a giccs visszatérése nélkül”.
Győzelme a bíróságon nem feltétlenül jelenti azt, hogy a nagy stúdiók is újra a keblükre ölelik a színészt, akit felmentettek a szexuális zaklatás vádja alól.
Németországban antiszemitizmussal vádolták, a náci egyenruhát levetette, a harcos politizálást nem hagyta abba.
Ritkán látunk akkora színészi alakítást, mint amit Cate Blanchett nyújt a Tár című film manipulatív, közben saját démonai elől menekülő sztárkarmestereként. Az biztos, hogy a film a kurrens kulturális viták közepébe talál, de milyen megnézni?
Anti-nemzetkarakterológiai futballszakértelem a megzavarodott Rezsi Szilárd nyomán. De mé' nem volt baloldali Menem? Preposztünnepi podkasztunk.
Az Országgyűlés elnöke Bugacon, a Kurultajon beszélt arról, hogy a hagyományőrző rendezvényen „mindenki bölcsességet és önbizalmat meríthet”.
De Daniel Ek közölte azt is, hogy nem tervezik elküldeni a platformjukról a legnépszerűbb podcastjüket készítő sztárt.
A történelem tagadására és újraírására irányuló kísérletnek vagyunk a tanúi.
„Napi szinten rengeteg a teendőm a Király Sportegyesülettel és a sportlétesítménnyel, most nem tudtam volna ezt magam mögött hagyni” – közölte a magyar válogatott egykori kapusa.
Tombol a véleménydiktatúra nyugaton - hirdeti a kormány. Csak meg ne tudják, hogy itthon mi megy! Safe space, eltörléskultúra és kritikus Facebook-posztok után megcsörrenő telefon a Magyar jeti legújabb adásában.