L. Simon Lászlónak tetszett a Semmelweis című film, aminek hangot is adott a Mandinerben. Cikkében lelkendezik a film minősége felett, ami talán önmagában nem érne meg egy egyoldalas Mandiner-publicisztikát. Úgyhogy a Dúró Dóra által a Nemzeti Múzeum éléről egy melegeket ábrázoló kép miatt kicsúzlizott L. Simon betoldott az élménybeszámoló elé úgy két bekezdés kommunistázást, woke-ozást és cancel culture őrületezést:

„Napjaink woke és cancel culture őrületében egyre több olyan kísérlettel szembesülünk, amely át akarja írni a történelmet. S ez a szándék elválaszthatatlan attól a jól megfogható identitásromboló politikai céltól, hogy megfosszanak bennünket a hőseinktől. A deheroizálás nem új keletű dolog, az európai kultúra hanyatlásának jól kitapintható jele, s egy­értelműen a kommunista, marxista, neomarxista politikai narratívák sajátja” - kezd a szöveg.

Egy bekezdéssel odébb valahogy sikerül a neomarxistázást összekötni az újvonalas történelmi NER-filmekkel: „Kíváncsi voltam az új Semmelweis- vagy éppen a készülő Petőfi-filmre, hogy megfordul-e végre az a tendencia, ami az ötvenes évek eleje óta jellemzi a magyar hősök és hősiesség ábrázolását szinte valamennyi művészeti ágban, s meg tudjuk-e ezt tenni a fölösleges pátosz és a giccs visszatérése nélkül.”

L. Simonnak eszébe jutott Hubay Miklós Magyarokra egykor jellemző hősiesség - magyarokra ma jellemző deheroizálás című naplójegyzete. „A diktatúrában elvárt dolog volt hőseink jelentőségének csökkentése, hogy a helyükre új hősök, új próféták kerüljenek” - írja, hogy aztán tényleg fel se merüljenek a komcsik a cikk hátralevő részében.

L. Simon öncenzúrát emleget a woke-ok kapcsán, de mintha a konzervatív sajtóban már csak úgy örvendezni se lehetne egy filmélmény felett kommunistázás nélkül. Kritikánk a Semmelweis filmről itt olvasható.