Cancelölték Bencsik Andrást

Média
március 03., 17:18
photo_camera
Bencsik András úgy olvas Orbánt, mint aki már sejti, mi következik.

Woke Isten nem ver bottal: fideszes cancelölés áldozata lett Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, a Békemenetek egyik szervezője. A Media 1 cikkéből derült ki, hogy a Birodalom felbomlása után 34 évvel is tovább harcoló szovjet sajtókatonát már december óta, vagyis egy negyedéve nem hívják a Hír TV Sajtóklub című műsorába. A hír erejét növeli, hogy Bencsik nemcsak megerősítette azt, de a Media1-nek írt válaszából úgy tűnik, hogy meg is sértődött:

„Decemberben üzentek a Hír Tv-ből, hogy a továbbiakban ne menjek a Sajtóklub műsorba. Pár héttel ezelőtt pedig a keddenkénti lapismertetőnk is megszűnt a Vezércikk című műsorban. Nem tudom az okát.”

A kormánysajtó organikusan orosz-szovjet párti áramlatához tartozó Bencsik leépítésének okát csak a leggyakorlottabb kremlinológusok érthetik, hiszen a főszerkesztőt éppen akkor kancellálják, amikor már az amerikai elnök is Putyin pártjára látszik állni. Maga Bencsik pedig igazán nem vádolható azzal, hogy eltért volna a pártvonaltól: a hétvégén posztolt egyet arról, hogy miért legyőzhetetlen Oroszország

link Forrás

És egyet arról, hogy Ursula von der Leyen sosem lesz akkora májer, mint Nagy Katalin cárnő:

link Forrás