Szlávik: Ahol a járványügy lazít, ott jön a második hullám

járvány
2020 július 28., 16:49

Interjút adott az InfoRádió Aréna című műsorában Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Beszélt a koronavírus-járvány elleni védekezés jelen állásáról, és a járvány második hullámával kapcsolatos kilátásokról.

Arra a kérdésre, hogy szerinte lesz-e második hullám, nem adott pontos választ. Ha lesz is, „néhányan azt mondják, kisebb mértékű lesz (...), mint az első volt” - mondta, amit szerinte nehéz elhinni a szomszédos országokban meredeken emelkedő esetszámokat látva. Ennek a meredek emelkedésnek azonban „politikai” okai vannak - fogalmazott -, „az embereket nem lehetett karanténba küldeni, a maszkhasználaton könnyítettek, az utazási korlátozásokon könnyítettek.

Tehát látszik az, hogy ahol a járványügy lazít, ott jön a második hullám. Ahol betartatják az emberekkel a szabályokat, ott nem jön”

- mondta.

Kérdezték a maszkhasználattal kapcsolatos véleményéről is:

„Én úgy gondolom, hogy a jól hordott maszk a jó maszk. Tehát az a maszk, ami az ember orrára van felhúzva, az a bizonyos merevítő, ami fölül van benne – és legyen benne merevítő –, az szépen rásimul az arcunkra, ezáltal megakadályozza, hogy a levegő bejusson. Általában elegendő a sebészi maszk utcán, bevásárlóközpontban, olyan helyeken, ahol nagyobb embertömeg van. Az FFP2–FFP3-as maszkokat, ezeket a speciális védőeszközöket, amelyek természetesen jobban védenek a vírusfertőzéstől, én meghagynám az egészségügyben dolgozóknak”

- magyarázta.

Az infektológus beszélt az iskolakezdéssel kapcsolatos járványügyi dilemmáról is. Szerinte a legvalószínűbb forgatókönyv,

hogy lesznek iskolák, amelyek kinyitnak szeptemberben, és lesznek amelyek a távoktatást választják.

Annak ellenére ugyanis, hogy sokan tartanak a tantermi oktatás újraindulásától, „a szülőknek el kell menni dolgozni, a gyerekeknek tanulni kell”- mondta.

A vakcinafejlesztések állásáról beszélve elmondta: őt is meglepte, az elmúlt hónapokban mennyire felgyorsultak az oltóanyag-kutatással kapcsolatos kísérletek. „Sokszor évtizedekig tartó oltóanyag-kísérletek kerültek abba a stádiumba, hogy ebben az évben a már kifejlesztett technológiát ki lehet egészíteni a koronavírussal”, így januártól számítva egy-másfél éven belül már széles körben elérhető lehet a koronavírus elleni védőoltás.

Szlávik szerint ha ez megvan, akkor Magyarországon minden embert be kellene oltani a vakcinával, „hogy egy ország megnyugodjon, hogy úgynevezett nyájimmunitás alakuljon ki”. Ehhez ugyanis 60-70 százalékos immunitás kell, az oltóanyagokat pedig 70-80 százalékos hatékonyságúra becslik.

Az infektológus szerint kérdés lesz, hogy Magyarországon hogyan bírnak rá mindenkit, oltassa be magát.

„Lehet törvényeket hozni, hogy legyen az oltás kötelező, de azért ez messzire visz. Lehet azt mondani, hogy nem kötelező ugyan az oltás, de bizonyos tevékenységekhez kötött, például iskolába járáshoz. Tehát akkor engedem iskolába a gyereket, ha be van oltva, akkor engedem dolgozni az illetőt, ha be van oltva. Akkor engedem be egy idősotthonba, ha be van oltva, akkor engedem be kórházba is. Ez is egy módszer arra, hogy az embereket rávegyék az oltásra”

- mondta. Hozzátéve: lehet szó fontossági sorrendről is: „azon is el lehet gondolkodni, legalábbis nyilván az első körben, hogy az időseket oltjuk be, a beteg embereket, az egészségügyi dolgozókat. Azokat az embereket, akik az ország napi működéséért felelősek, a katonákat, a rendőröket, azokat, akik a mindennapi tömegközlekedésért, a mindennapi életünkért felelnek”

Az interjú teljes leiratát itt olvashatja.