Végül csak lettek látványtervei a már épülő, 80 milliárd forintos kézilabdacsarnoknak

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Íme, így fog kinézni a 78 milliárdból épülő, 20 ezer fős új budapesti sportcsarnok:

Fotó: Kocsis Máté/Facebook

Mindez azért érdekes, mert több, mint egy hónapja írtunk arról, hogy úgy kezdett el kinőni a földből az új budapesti szupersportcsarnok, hogy elképzelésünk sincs, hogyan fog kinézni. Látványterveket ugyanis egyáltalán nem mutattak hozzá.  

Akkor megkerestük a Budapest Fejlesztési Központot, hogy legalább sejtésünk legyen arról, hogy kocka lesz, gömböc vagy ufó. De elmagyarázták, hogy nincs látványterv, mégpedig azért, mert folyamatosan dolgoznak a terveken.

„A határidő tartása érdekében kiemelten fontos, hogy a kivitelezési munkálatok folyamatos haladjanak. 

A Fővállalkozó ezért – a megkötött szerződésnek megfelelően – már a kivitelezés kezdete óta, a modern, rövid határidőkkel dolgozó építőiparban gyakori, úgynevezett design&build konstrukcióban, azaz »gördülő tervezéssel« végzi a munkát.

Ez az építkezés jelen fázisában azt jelenti, hogy a helyszíni kivitelezés előrehaladása mellett párhuzamosan zajlik a homlokzat külső jegyeinek, azaz a látványterv markáns, meghatározó elemének véglegesítése.

A végleges terv és a hozzá tartozó látványtervek 2020 második fél évében kerülnek leszállítása, a végleges látványterveket ezt követően tesszük közzé.”

Ehhez képest mégis vannak látványtervek, amit Kocsis Máté, a Kézilabda Szövetség elnöke a saját Facebook-oldalán mutatott be. (Nem a kézilabda szövetség vagy a Budapest Fejlesztés Központ mutatta be.)

Fotó: Kocsis Máté/Facebook

Az egészben az a vicc, hogy ezek a látványtervek már korábban is megvoltak, mint arra az az Index júniusi cikkéből kiderül, csak rejtegették. A műszaki ellenőr, az Óbuda Group honlapján ott volt a készülő csarnok látványterve. amit az Index be is mutatott, de a cikk megjelenése után a műszaki ellenőr honlapjáról lekerült. Ezek egy része teljesen megegyezik a Kocsis Máté által most publikált tervekkel, másik része nagyon hasonlít rá. Hogy miért kellett titkolni, az teljes rejtély, de így legalább Kocsis mutathatta be hivatalosan. 

Fotó: Kocsis Máté/Facebook
Fotó: Kocsis Máté/Facebook
Fotó: Kocsis Máté/Facebook
Fotó: Kocsis Máté/Facebook
Fotó: Kocsis Máté/Facebook
Fotó: Kocsis Máté/Facebook

A sportcsarnok a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságra épül, 2021 év végéig át kell adni, kivitelező a Market Zrt.

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó