Miután meglátta saját kórházi számláját, befogadta irodájába a szegénységben élő koronás betegeket

külföld
2020 július 30., 08:04

„Rengeteg pénzbe került a kezelésem egy magánkórházban. Hogyan engedhetnék meg ezt maguknak a szegények? Úgy döntöttem, teszek valamit, és hozzájárulok a halálos vírussal szembeni védekezéshez” - mondta az AFP-nek egy indiai üzletember, Kadar Shaikh, akit húsz napig ápoltak koronavírus-fertőzés miatt.

Miután felépült, 85 ágyas Covid-központtá alakította 2800 négyzetméteres, Gudzsarát állambeli irodáját, ahol szegénységben élő embereket fognak ellátni. A személyzet, a felszerelés és a gyógyszerek költségeit az állam állja, míg Shaikh vállalta az ágyak, az ágynemű és az áram kifizetését.

photo_camera Az ellátóhellyé alakított iroda Fotó: -/AFP

Indiában eddig több mint 1,5 millió koronavírus-fertőzöttet és közel 35 ezer halálesetet regisztráltak. A szűk körű tesztelés miatt azonban a valóságos szám ennél jóval nagyobb lehet.

Mumbaiban egy friss - a városvezetés által megrendelt - tanulmány szerint a nyomornegyedekben élők, vagyis a lakosság 40 százalékának több mint fele megfertőződött, írja a Guardian. Egy másik vizsgálat Delhiben arra jutott, hogy az ott élő 29 millió ember negyede átesett a fertőzésen.