Új stratégiai együttműködési megállapodást kötne a kormány a Coca-Colával

POLITIKA
2020 július 30., 19:04

A csütöröki Magyar Közlönyben jelent meg a a kormányhatározat, amivel a miniszterelnök utasítja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy gondoskodjon a kormány és a Coca-Cola HBC Magyarország között kötendő stratégiai együttműködési megállapodás Kormány nevében történő aláírásáról.

A vállalat még 2012. július 20-én írt alá stratégiai együttműködési megállapodást a magyar kormánnyal. Akkor Orbán Viktor azt mondta: „Az európai válság kikényszerítette átalakulás miatt lassan közhelyszámba megy a nemzetközi politikában az a mondat, hogy a világ többé már nem lesz olyan, mint a válság előtt volt. Az azonban biztos, hogy ha csak egy dolog is marad abból a régi világból, ami ott lesz a jövőben is, az a Coca-Cola.” A viszont kicsit beárnyékolta, hogy a Coca-Cola tavaly leszedette az azonos nemű párokat szerepeltető plakátjait, miután a fideszes Boldog István bojkottálni kezdte a cég termékeit, mert nem tetszett neki, amit lát.