„Az emberek már azért is hátrányba kerülhetnek, mert szóba állnak velem”

politika
2020 augusztus 03., 02:12

„Folyamatosan követnek bennünket, titkos fotókat készítenek rólunk és különböző hazugságokkal, gyalázkodásokkal teszik ki a felületeikre névtelenül.” - meséli a gyulai közhangulatról Csóka-Szűcs János, akit májusban jelentett fel rémhírterjesztés miatt a település fideszes polgármestere, Görgényi Ernő.

Csóka-Szűcs a helyi ellenzék ismert aktivistájaként jelenleg Hadházy Ákos kezdeményezéséhez csatlakozva gyűjti a nemzeti konzultációs íveket, miközben a gyulai fideszes trolloldalakon szinte naponta posztolnak róla és társairól csúfolódó tartalmakat. Ez a lejárató kampány ugyan alacsony színvonalú, de elképesztően intenzív, ezért Csóka-Szűcs szerint sokakat sikerült megfélemlíteni az elmúlt hónapokban:

„Érezhető, hogy mindenki jóval óvatosabban Facebookozik.” De a karaktergyilkosságnak nem csak az online térben volt hatása: „Sokan hoznak nekünk konzultációs íveket, amikor Hadházyval együtt pultoztunk, 3 óra alatt 2200-nál is több ívet sikerült gyűjteni. De érdekes, hogy volt olyan, aki biciklivel jött, letette mellettünk a szatyrát tele ívekkel, és már tekert is tovább, nehogy bárki meglássa a pultnál.”

A Magyar Narancs júliusban írta meg, hogy a gyulai ellenzékiek arra gyanakodnak, a helyi rendőrség szorosabban együttműködhet a Fidesz, Fidelitas aktivistáival. Csóka-Szűcsék a pultozások időpontjait és helyszíneit nyilvánosan nem hirdették meg, csak a rendőrségnek jelentették le, mégis minden alkalommal megjelent valaki fotózni a trolloldalak megbízásából, ez pedig sok gyulait visszatarthat.

„Az emberek már azért is hátrányba kerülhetnek, mert szóba állnak velem.” Volt, aki még az önkormányzati választásoknál aláírt nekem, hogy indulhassak, később egy állás miatt leadta az önéletrajzát a jegyzőnek, aki azt kérdezte: komolyan gondolja, hogy állást szeretne az önkormányzatnál, mikor a Csóka-Szűcsnek aláírt? Azon gondolkozom, van-e értelme ennek, hogy emberek egzisztenciáját kockáztatom? Én már nyugdíjas vagyok, nekem nincs sok vesztenivalóm, de egyre komolyabb bajba kerülnek itt azok, akik ki mernek állni.”

A gyulai aktivista megpróbált személyesen is beszélni a polgármesterrel, ezért elment a helyi újságban meghirdetett fogadóórájára: „Mondtam a portán, hogy szeretném megkérdezni a polgármestertől, miért jelentett fel, mi volt a probléma. Felhívták telefonon az irodáját, azt üzente, rosszul volt meghirdetve, csak előzetes bejelentéssel lehet bemenni. Akkor kértem egy időpontot bármikorra, azt mondták, hogy azt meg még nem tudnak nekem adni.”

Csóka-Szűcs ügye valószínűleg a bíróságon folytatódik majd. Az ellene indult nyomozást ugyan néhány nappal a rabosítása után megszűntették, mert az ügyészség nem találta megalapozottnak a rémhírterjesztés vádját, de a férfi a Helsinki Bizottsággal közösen kártérítési igényt nyújtott be.

Nem akar viszont további eljárásokat Kusinszki András, a szintén rémhírterjesztés miatt előállított 64 éves szerencsi férfi. Ő félne, hogy egy esetleges kártérítés után a hatalom mindenképp találna módot a megleckéztetésére: „Én Csóka-Szűcs helyében is félnék, hogy indul majd egy vizsgálat, hogy kiderítsék, miből vette az első biciklijét 1919-ben. Meg nincs is mire kártérítés kérni, annyi szeretetet kaptam meg annyi támogató levelet, nekem az elég.”

Kusinszki szerint az a legfontosabb, hogy sokan megismerhették a gondolatait: „Sokan bejelöltek Facebookon, mindenkit visszaigazoltam, és ők innentől látják az írásaimat, de nincs semmi különösebb tervem ezzel a hirtelen jött népszerűséggel.” De azt ő is elismeri, hogy óvatosabban nyitja ki a száját: “Nem irkálok olyan lelkesen, mint azelőtt, nem hiányzik nekem ez, bármennyire is rendesek voltak a rendőrök.”

Júliusig 455 büntetőeljárást indított a rendőrség a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, ebből 134 esetben rémhírterjesztés miatt. Ezekből az ügyekből eddig 6 került bíróságra és egy embert ítéltek el.