Lukasenka szerint Moszkva hazudozik, de nem lehet pótolni a szövetségét

külföld
2020 augusztus 04., 12:17
Már elkezdődött az előzetes szavazás az elnökválasztás, olyan is hangulat
photo_camera Már elkezdődött az előzetes szavazás az elnökválasztás, olyan is hangulat Fotó: SERGEI GAPON/AFP

Oroszország hagyja abba a hazudozást a letartóztatott orosz zsoldosokról - hangoztatta Alekszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden, öt nappal az elnökválasztás előtt a néphez és a parlamenthez intézett beszédében. Említést tett arról, hogy - általa meg nem nevezett erők - állítólag véres merényletet terveztek Minszk központjában. Nem vádolt konkrétan senkit, de e kijelentés után rögtön a 33 letartóztatott ügyéről kezdett beszélni, figyelmeztetve Oroszországot, hogy az eset kapcsán ne manipulálja a nyilvánosságot.

Ezzel Moszkvának arra az állítására utalt, miszerint az elfogott oroszok egy őrző magánvállalat alkalmazottjai voltak, akik átutazóban voltak Fehéroroszországban. Lukasenka ezzel szemben azt mondta, hogy a letartóztatottak „mindent bevallottak”, vagyis beismerték hogy parancsra utaztak be az országba, ahol további utasításokra kellett várniuk. Lukasenka nem ment bele részletekbe, de állította, hogy

további harcosok rejtőzködnek még az országban, akiket az erdőkben kell levadászniuk.

A belarusz diktátor a kampányban végig építette a narratívát, hogy külföldi fegyveresek próbálnak majd forradalmat kirobbantani a hatalma megdöntésére, de ezt független szakértők és a nyugati média is kétkedve fogadta, az egyetlen ténylegesen ellenzéki jelölt pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz zsoldosok rendszeresen használják tranzitországnak Fehéroroszországot, és nem lehet véletlen a látványos akció időzítése.

Nem lehet kikerülni Oroszországot

Az egyik nagy kérdés az volt, hogy mennyire lehet hinni Lukasenka harciasságának, meddig mer elmenni a nagy testvér hergelésében. Keddi beszédéből az derült ki, hogy az orosz hazugságok, terroristák és a vérengzés emlegetése ellenére tudja, hol a helye. Arról beszélt, hogy Oroszország fél elveszíteni Fehéroroszországot, mivel nem maradtak számára igazi szövetségesek, de leszögezte:

Oroszország legszorosabb szövetségese lesz a jövőben is Fehéroroszországnak függetlenül attól, hogy ki lesz kormányon az egyik vagy a másik országban.

Kitért a valódi konfliktusra is a két ország között: Fehéroroszország mintegy 600 millió dollárt vesztett az olajpiac terén Oroszországgal kialakult ellentétek miatt, mondta, és hozzátette: az elmúlt öt évben amúgy is körülbelül 9,5 milliárd dollár veszteség érte Fehéroroszországot a túlságosan drága hitelek, az energiahordozók igazságtalan árai, a kereskedelmi háborúk miatt. „Az elmúlt időszak azt mutatja, hogy a túlzottan nagyfokú külső függés egy-két országtól sebezhetővé tesz” - jegyezte meg logikusan.

Aljakszandr Lukasenka és Vlagyimir Putyin 2019. december 20-án.
photo_camera Fotó: Mihail Klimentyev/AFP

Arról nem beszélt viszont, hogy a szovjet típusú gazdaság erényeiből sokat megőrző gazdaság csak úgy volt fenntartható 26 éves uralma alatt, hogy Oroszország olcsó energiát és több milliárd dollárnyi kedvezményes hitelt adott. Putyin nem nagyon titkolja, hogy ezeket a támogatásokat azért fogta vissza idén, mert nagyobb befolyást szeretne a belorusz gazdaság fölött, ezt az elérendő célt nevezik „szorosabb gazdasági integrációnak” Moszkvában. Lukasenka szerint ez az ország függetlenségének feladását jelentené, mai beszédében pedig azon sajnálkozott, hogy

„Oroszország a testvéri helyett partneri kapcsolatot épít velünk”.

Ami a gazdaság kilátásait illeti, Lukasenka világossá tette: nem megengedhető az állami vagyon feldarabolása. „Különféle változatokat fogunk alkalmazni, de soha nem egyezünk bele a mezőgazdasági szövetkezetek földjeinek a magánosításába... Semmire sem megyünk azzal, ha a termőföldet apró darabkákra osztjuk fel” - fejtette ki az egykori TSZ-elnök.

Erős állam kell

Lukasenka nagyívű beszédében egy olyan kaotikus világ képét festette fel, amelyben az erős központi hatalom az egyetlen garancia a biztonságra. A koronavírus százezrek életét követelte, az olajárak összeomlottak, visszatért a gazdasági világválság, tüntetések és fegyveres konfliktusok forgatják fel a világot, az Európai Unió szétesőben - sorolta az elnök, mi mindentől kell megvédenie népét a puccsra és tömegmészárlásra készülő orosz zsoldosokon kívül.

Vele szemben áll az ellenzék, amelynek vezetőit ugyan börtönbe zárta vagy elüldözte az országból, de így is van egy erős elnökjelölt, aki mellett egy régi módi diktatúrában ritkán látható méretű, több tízezres tüntetéseket tartottak. (AP, BelTa, MTI)