Mégsem lesznek mozgóbüfék a hétvégére a gyalogosoknak és bringásoknak átadott rakparton

Reggel 4 hírlevél
Amit tudni kell, minden reggel.

Már a győzteseket is értesítették arról, hogy a mozgóbüféjükkel mégsem települhetnek ki a Lánchíd hídfője mellé, az alsó rakpartra, vagyis a főváros végleg lefújta a food truck pályázatát - tudta meg a 444. 

Július legelején jelentették be, hogy a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ pályázatot ír ki budapesti székhelyű büfékocsi-üzemeltetőknek. A mögöttes ötlet az volt, hogy ezzel egyszerre lehetne segíteni kicsit a járvány miatt padlóra került vendéglátós szektoron és a nagyközönség szemében komfortosabbá tenni azt a pesti rakpartot, amit a Főváros új vezetése részben azért nyitott meg, hogy a város lakóit közelebb hozza a folyójukhoz. 

A pályázat a különleges helyzet miatt egyedi volt. 14 büfékocsi kaphatott engedélyt arra, hogy kitelepülhessen az alsó rakpartra a Lánchíd pesti hídfőjének két oldalán, illetve a Városháza kertjében. A tenderen budapesti food truck vállalkozások indulhattak, a győzteseket pedig az elfogulatlanság jegyében kisorsolták a feltételeket teljesítők közül. 

Csakhogy előbb az akció első próbahétvégéje, a július 18-19-ei maradt el, majd elmúlt július 25-e, amikortól elvileg három hétig egyhuzamban állhattak volna a büfékocsik a rakparton és még mindig nem történt semmi. A győzteseknek információnk szerint ezt először azzal indokolták, hogy elhúzódnak az egyeztetések az Örökségvédelmi Hivatallal, ami a településképvédelmi hozzájárulást adja ki. Majd olyan pletykák terjedtek el az érintettek között, hogy a kormánypárti vezetésű V. került fúrná a projektet.

Az V. kerületi önkormányzatnák érdeklődésünkre azt mondták, hogy a Főváros valóban megkereste őket az ügyben, amire Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester levélben írta meg Karácsony főpolgármesternek, hogy a Fővárosnak szerinte milyen teendői lennének az ügyben. A levelet elolvasva abban nincs tiltakozás vagy nyilvánvaló fúrás, a fideszes polgármester egyszerűen sorra veszi, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy a kerületben szabadtéri rendezvényt tarthassanak büfékocsikkal.

A BFTK nevében az akciót a győztesek felé lemondó Faix Csaba ügyvezető végül a "bizonytalan jogi helyzetre" hivatkozott, a főváros a 444-nek pedig azt írta, hogy

"A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) az elmúlt hetekben itthon és a környező országokban bevezetett folyamatos szigorítások miatti kiszámíthatatlan jogi és járványügyi helyzetre tekintettel úgy ítélte meg, hogy a rakparton a food truck-ok kihelyezése és a rendezvény a tervezett módon mégsem valósítható meg. Az adott helyszínen az augusztus 20-ai rendezvénysorozat lemondása miatt, valamint az aggasztó nemzetközi hírek miatt is ezt a lépést ítélte a BFTK a legbiztonságosabbnak."