Képet posztolt a zsúfolt iskolai folyosóról, megbüntették érte, majd kilencen megfertőződtek Georgiában

külföld
2020 augusztus 10., 04:24

Hat tanuló és három dolgozó fertőződött meg koronavírussal Amerikában, egy Georgia állambeli gimnáziumban néhány nappal az után, hogy egy 15 éves diák kiposztolt egy fotót a zsúfolt iskolai folyosóról.

link Forrás

A képen látszott, hogy az iskolában egyáltalán nem figyeltek a távolságtartásra, és legfeljebb néhányan viseltek maszkot. Az ABC News azt írja, a poszt miatt először felfüggesztették a diákot, és a hangosbeszélőn figyelmeztettek, hogy hasonló esetben mindenki erre a büntetésre számíthat. Pénteken aztán visszavonták a felfüggesztését, majd levélben értesítették a szülőket a fertőzésekről.

Az esetnek azért is van jelentősége, mert a következő hetek-hónapok legfontosabb kérdése világszerte az lesz, érdemes-e újranyitni az iskolákat, és ha igen, hogyan lehet ezt minél biztonságosabban csinálni. Az Egyesült Államokban Trump elnök és az oktatási minisztere is az újranyitás mellett áll, azzal együtt, hogy a leginkább veszélyben levőknek védelmet kell nyújtani.