Először adják ki minden idők egyik legjobb brit regényét a George Eliot álnév helyett Mary Ann Evans neve alatt

irodalom
2020 augusztus 12., 18:03

Közel 150 évvel a megírása után először fogják kiadni a Middlemarch című regényt a szerző eredeti nevét, Mary Ann Evanst feltüntetve a könyvön. A kötet szerzője ugyanis George Eliot néven vált ismertté, és egyike volt annak a számos női szerzőnek, aki kénytelen volt férfi álnevet használni, hogy boldogulni tudjon a 19. századi irodalmi világban.

Egy most induló sorozatban összesen 25 kötetet fognak újra kiadni, úgy, hogy ezúttal már mindegyiken a szerző eredeti neve szerepel majd. A kiadott szerzők között a legismertebb minden bizonnyal Evans, aki a 19. század közepén vette fel a George Eliot álnevet, azért, hogy az írásait végre komolyan vegyék. Mint élete során mesélt erről, azt figyelte meg, hogy míg partnere, George Lewes írásait a szövegek minősége alapján ítélték meg, addig nála többet számított az, hogy a szövegeket egy nő írta.

A BBC pár évvel ezelőtti összeállításán minden idők legjobb brit regényének választott Middlemarch eddig még soha nem jelent meg Evans eredeti neve alatt, most azonban és a Reclaim Her Name kampány keretében adják majd ki újra. A Guardian cikke szerint a 25 kiválasztott művek között szerepelnek jól ismert klasszikusok is, például A Phantom Lover című kísértethistória, amit a Vernon Lee álnéven író Violet Page alkotott, vagy a George Sandként ismertté vált Amantine Aurore Dupin Indiana című írása.

De lesznek eddig kevéssé ismert vagy mára elfeledett alkotások is a sorozatban, például a George Egerton álnéven író Mary Bright feminista esszéi 1893-ból. Meg fog jelenni a pánafrikai mozgalom egyik korai hírnőkének, Martin R Delaney-nek is az 1868-as életrajza, melyet Frank A Rollin álnéven az amerikai Frances Rollin Whipper szerzett, aki az első afroamerikai volt, akitől valaha életrajzot adtak ki. A kiadott könyvek között szerepel majd a 19. századi iráni költő, Fatemah Farahani verseskötete is, Shahein Farahani is, illetve ott lesz Ann Petry, aki Arnold Petry néven az első fekete nő volt, akinek könyvéből több mint egymillió példány fogyott.

A Reclaim Her Name sorozat a női írók számára alapított, mára elég rangosnak számító Women’s prize for fiction elnevezésű díj 25. évfordulójára készült el, és a köteteket a díj egyik támogatója, a Baileys e-könyvként ingyen hozzáférhetővé tette.