Az ellenzék közösen indul, mind a 106 választókerületben közös jelöltet indít a Fidesz ellen 2022-ben

POLITIKA
2020 augusztus 13., 16:41

Az ellenzéki pártok bejelentették, hogy „meghallva a választóik akaratát, a mai napon megkezdték a hivatalos egyeztetéseket pártelnöki szinten a 2022-es országgyűlési választásra való felkészülésre”.

Azt írják, a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei már az első találkozón kinyilvánították a szándékukat, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítanak a Fidesz-KNDP jelöltjével szemben, és győzelem esetén a közösen elfogadott program és elvek alapján együtt kívánnak kormányozni Magyarország érdekében.

A pártelnökök megállapodtak, hogy „az ország érdekében közös programot alkotnak, és az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásánál a tárgyalásos út mellett az előválasztás intézményét is legitim eszköznek tekintik”.

Az ellenzéki pártok közölték, hogy a pártelnökök „döntöttek arról is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerületben az időközi országgyűlési választáson a jobbikos Bíró László személyében közös összellenzéki jelöltet állítanak”.

photo_camera Fotó: Bíró László/Facebook

A fideszes Koncz Ferenc képviselő motorbalesete után nagy az időközi választás szimbolikus tétje, mert formálisan megtörhető a fideszes kétharmad, ahogy az 2015-ben is történt a tapolcai időközi választáson. Koncz helyéért a lánya, Zsófia indul a Fidesz-KDNP színeiben.