Az orosz orvosok azt mondják, nem találtak mérget Navalnij szervezetében

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Nem találtak sem méreganyagot, sem méregnyomot a szakemberek Alekszej Navalnij szervezetében - jelentette ki Anatolij Kalinyicsenko, az ellenzéki politikust kezelő első omszki mentőkórház helyettes főorvosa. „Nem gondoljuk, hogy a páciens mérgezésen esett át” - mondta.

Alekszandr Murahovszkij, a kórház főorvosa azt mondta, hogy a politikus hirtelen rosszullétét anyagcserezavar okozhatta.

„A mai napra több munkadiagnózis alakult ki. A fő ezek közül, amely felé hajlunk, a szénhidrát-egyensúly megbomlása, vagyis az anyagcserezavar. Ezt a vércukorszint hirtelen zuhanása váltotta ki" - mondta Murahovszkij.

Navalnij csütörtökön lett rosszul a Tomszk-Moszkva repülőjáraton, ami miatt a gép egészségügyi kényszerleszállást hajtott végre Omszkban. A politikus kómába zuhant, géppel lélegeztették.

Munkatársai szerint megmérgezték, feltehetően a teájába csempészett toxinnal. Ivan Zsdanov, a Navalnij által alapított - és július végén súlyos bírságok terhe miatt feloszlatott - Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványának igazgatója egy közlekedési rendőrre hivatkozva azt állította, hogy Navalnij szervezetében olyan anyagot találtak, amely nemcsak az ő, de a környezete számára is „halálos veszélyt jelent”, ezért „mindenkinek védőruhát kell viselnie körülötte”.

A főorvos pénteken azt mondta, hogy Navalnij állapota az éjszaka folyamán valamelyest javult, de nem elég stabil. Mint korábban írtuk, egy német orvosi gép érkezett Omszkba, hogy  elszállítsák az ellenzéki politikust, de az orvosok ezt nem engedélyezték arra hivatkozva, hogy nincs még elég stabil állapotban. 

Navalnij felesége, Julija Navalnaja hangot adott gyanújának, hogy a politikust azért nem engedik Németországba elszállítani, hogy a szervezetéből kiürüljenek a méreganyagok. A család ragaszkodik a külföldi gyógykezeléshez, mert nem bízik meg az orosz egészségügyi rendszerben, így az omszki mentőkórházban sem, amelynek főorvosa a kormányzó Egységes Oroszország párt tagja.

(MTI, TASZSZ, BBC)

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót
Kapcsolódó