Német orvosi repülőgép indult el Navalnijért Oroszországba

külföld
2020 augusztus 21., 06:09

Orvosi repülőgép indult Nürnbergből Omszkba péntek hajnalban, hogy Németországba vigye a feltehetően megmérgezett Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust - jelentette a Bild című német lap.

Jaka Bizilj filmproducer a dpa német hírügynökségnek azt mondta, hogy a gépen orvosi csoport utazik, és ha a politikus szállítható állapotban van, akkor már várhatóan pénteken Berlinbe viszik. Bizilj közlése szerint a szállítás és a gyógykezelés költségeit magánadományokból fedezik.

Navalnij egy februári tüntetésen
photo_camera Navalnij egy februári tüntetésen Fotó: KIRILL KUDRYAVTSEV/AFP

Vlagyimir Putyin legismertebb kritikusa csütörtökön került kórházba Omszkban. Orvosai szerint kómában van. Szóvivője meggyőződése szerint a politikus mérgezés áldozata lett, a reptéren keverhettek valamit a teájába. Állapotáról részleteket nem tudni. Egyik kezelőorvosa csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Navalnij állapota "komoly, de stabil", és ő sem zárta ki a mérgezés lehetőségét.

Szerdán Angela Merkel és Emmnauel Macron is menedékjogot kínált fel Navalnijnak, illetve családjának. A Kreml csütörtökön jelezte, hogy hozzájárulását adja a politikus külföldi kezeléséhez, ha ilyen kéréssel fordulnak hozzá.

Az MTI moszkvai tudósítója közben arról írt, hogy az omszki mentőkórház főorvosa szerint Navlanij egyelőre nincs szállítható állapotban.

Az Omszk megyei egészségügyi minisztérium közölte, hogy helyi és Moszkvából érkező orvosok konzíliumot tartottak annak eldöntésére, hogy szállítható állapotban van-e a politikus. A mentőkórház csütörtökön összeállított szakvéleménye nemleges volt.

Sajtójelentések szerint Navalnij, Vlagyimir Putyin elnök talán legismertebb bírálója az elmúlt napokban Szibériában tartózkodott, ahol a szeptemberi választásokon indulni szándékozó ellenzéki jelöltekkel találkozott, és feltehetően a magas rangú tisztségviselők korrupcióját leleplező viedóihoz is anyagot gyűjtött. Családja ragaszkodik külföldi gyógykezeléséhez, egyebek között azért is, mert sajtójelentések szerint bizalmatlan az omszki mentőkórház főorvosával, Alekszandr Murahovszkijjal szemben, aki a kormányzó Egységes Oroszország párt tagja. (MTI/BBC)