Kína felfújható tankokkal és trükkök százaival verheti át ellenfeleit a harcmezőkön

Reggel 4 hírlevél
Amit tudni kell, minden reggel.

Amióta létezik háború embercsoportok között, azóta a harc fontos eleme a megtévesztés: a szemben álló felek néha az utolsó pillanatig próbálják eltitkolni legerősebb fegyvereiket, néha pedig elrettentő célzattal próbálják magukat veszedelmesebbnek beállítani a valóságosnál. 

Számtalan példát lehetne hozni a történelemből háborúkat eldöntő megtévesztésekre és átverésekre, nemcsak a trójai faló idejéből, de a modern háborúkéból is. A témával foglalkozó kutatók szerint országoként változó (kulturálisan!), hogy ki milyen gyakorisággalé és hatékonysággal használ ilyen eszközöket. Kínában például a nemzetbiztonsági stratégia fontos eleme, hogy a kínai hadsereg minél hatékonyabban tudja megtéveszteni az ellenséges haderőket. Hogy mi mindennel trükköznek, arról a Diplomat című szaklapba írt elemzést Aaron Jensen, a tajvani Nemzeti Csengcsi Egyetem doktorandusza. 

Mint Jensen is hangsúlyozza, szó nincs arról, hogy a különféle trükkök, álcák és fortélyok bevetése csak a kínai Népi Felszabadító Hadseregre (PLA) lenne jellemző, de sok jel utal arra, hogy Peking a többi nagyhatalomhoz képest sokkal tudatosabban és tervezettebben épít ezekre az eszközökre. 

Persze a PLA összes trükkjét és megtévesztő eszközét nem ismerhetjük, de Jensen sok időt töltött azzal, hogy feldolgozza a hozzáférhető forrásokat, a kínai sajtót és katonai szakoldalakat, így sok érdekes részletre fényt derített. 

Elemzése szerint a kínai szárazföldi alakulatok egyik legalapvetőbb megtévesztő stratégiája a csalicélpontok használata. Ezekkel megtéveszhetik az ellenfél megfigyelőrendszereit, és félrevezethetik a következő lépést tervező ellenséges stratégákat. Ősrégi, de megbízható módszerről van szó, ami akár védekezésben, akár támadásban hasznos lehet, és ha ügyesen használják, akkor képes elterelni az ellenfél figyelmét a fontos célpontokról, sőt, miután az ellenfél lecsapott egy csali célpontra, ezzel fel is fedi az állásait, megkönnyítve az ellentámadást. 

Jensen idézi a PLA hadtudományi akadémiájának egyik kutatóját, aki szerint a harctéren egy az egy arányba bevetett valódi, illetve kamueszközök azzal érnek fel, mintha az eszközöket bevető fél 40 százalékkal több tüzérséggel rendelkezne. 

(A jól bevetett csalieszközökre egy híres példa az az 1987-es NATO-hadgyakorlat, amelyen a védelmi állásokat kiépítő harckocsiszázad csalieszközökkel vezette fére a támadó csapatot, amely rengeteg lőszert és időt pazarolt el, hogy a teljesen veszélytelen álharckocsikat támadja. A linken az Abrams-század parancsnoka által írt értekezés található.) 

Fotó: FRED DUFOUR/AFP

A Jensen által összegyűjtött kínai cikkekből az derül ki, hogy Peking tényleg nagyüzemben gyártja a csalieszközöket, amelyek között vannak felfújható, illetve szilárd példányok is, és melyek többek között ballisztikus rakétahordózókat, tankokat, vadászgépeket, tüzérségi eszközöket utánoznak, míg a haditengerészetük kisebb hadihajókat mintázó kamucélokat is be tud vetni. 

A felfújható tankok bevetése persze tényleg nem újdonság, a második világháború óta világszerte sok példát látni hasonló trükkökre, de úgy fest, hogy a kínaiak ebben is szintet léptek: a mai felfújható tankok között akad olyan, ami már csak 35 kilogrammot nyom, elfér egy hátizsákban, pár perc alatt felfújható és olcsón, tömegesen előállítható. A kínai médiában idéztek korábban egy katonai szakértőt, aki szerint a PLA felfújható eszközeit annyira élethűre tervezik, hogy még 100 méteres távolságból sem lehet megkülönböztetni az eredeti harci eszközt az utánzattól. 

A szilárd csalik még ennél is élethűbbek, ezek gyakorlatilag az igazi eszközök külső vázát kapják meg, de a páncélzat és a belső infrastruktúra hiányzik, ezért jóval olcsóbbak és könnyebben mozgathatók: egy 2011-es hadgyakorlaton például öt perc alatt helyezték pozícióba a fémvázas kamutankokat. A legmodernebb kamueszközök belsejébe már olyan hősugárzó eszközöket is telepítenek, amelyekkel az infravörös szenzorok is átverhetők, azt látják, mintha ember lenne az eszközökben, így az automata  szenzorok is a kamutankokra vezetik a rakétákat. 

Fontos a megtévesztés a kínai hadászati rakétaerő (PLARF) számára is. Külön részleg felel azért, hogy észrevétlenül tudják mozgatni a rakétákat. Az persze nem egy túl meglepő trükk, hogy nem katonai, hanem civil járművekben szállítják a fegyvereket, de Jensen arról ír, hogy a hadsereg ezen szárnya még kamu szállítmányozási cégeket is létrehozott saját logóval, hogy a ballisztikus rakétákat szállító teherautók minél észrevételenebbül tudjanak mozogni. Emellett a PLA személyszállító vonatoknak álcáz katonai eszközöket szállító teherszerelvényeket. 

Amikor pedig nagyon fontos, hogy a rakéták és a kilövésükhöz szükséges eszközök mozgását tényleg nehéz legyen követni, előfordul, hogy a kínai hadsereg egy egységnyi kamu katonát is odavezényel a helyszínre, és egyszerre mozgatják a valódi, illetve a tényleges veszélyt nem jelentő járműveket, hogy nehezebb legyen a megfigyelésük. Sőt, olyan is előfordul, hogy a PLARF régi, feleslegessé vált harcjárműveket vezényel ki, amelyek igazából csak terepakadályként funkcionálnak, de lekötik az ellenséges megfigyelőket, miközben a bevetni tervezett járművek elrejtve, például egy hegyvidéki vagy egy erdős részen várakoznak. 

Jensen elemzése szerint nagy szerep jut a különféle helyi alakulatoknak is, mert amikor a régiójukba érkezik a PLA egy egysége, ezek a csapatok segítenek az elrejtőzésben, és ha kell, akkor a legkülönfélébb kamu eseményekkel, elterelő manőverekkel nehezítik a megfigyelést. Például ballonokkal zavarják a radarokat. 

Jensen amerikai katonai forrásokat idéz, amelyek szerint az Egyesült Államok hadserege kevésbé támaszkodik a különféle megtévesztő stratégiákra. Az amerikai légierő parancsnoka, Charles Q. Brown tábornok például tavaly egyenesen arról beszélt, hogy az amerikai haderőnek jóval nagyobb mértékben kéne hasonló eszközökhöz nyúlnia, ahelyett, hogy pusztán csak a nagyon drága fegyverek beszerzésével konkurál a kínaiakkal. 

A Tajvanon kutató Jensen írása természetesen geopolitikai kitekintéssel ér véget, hiszen a szigetet egyre nyíltabban fenyegeti Kína, és sokan már közvetlen katonai beavatkozástól tartanak (arról, hogy ez nem is feltétlen lenne annyira lefutott, mint elsőre gondolni lehetne, pár éve hosszabban is írtunk). Jensen arról ír, hogy a fejlett kínai megtévesztési képességek megnehezíthetik, hogy Tajvan és szövetségesei felkészüljenek egy esetleges kínai támadásra, és lassíthatják az amerikaiak reakcióidejét is. Márpedig az, aki meglepetést tud okozni az ellenfelének, hatalmas előnybe kerülhet.