Indul a második fázis, 14444 támogatót szeretnénk magunk mellé állítani

szolgálati közlemény
2020 augusztus 24., 10:59

Augusztus 2-án indítottuk el a kampányunkat a 444 megújításáért, az első szakaszban 4444 támogatót akartunk megnyerni az ügynek, ezt a célt pedig kevesebb mint egy hét alatt el is értük.

Az elmúlt tíz évben a hatalom minden erejével azon volt, hogy lebontsa a szabad magyar nyilvánosságot. Ezt a folyamatot visszafordítani vagy akárcsak megállítani nem könnyű feladat. 4444 embernél jóval többre lesz szükség hozzá. Éppen ezért a gyűjtésünk most új fázisba lép, a következő hónapokban legalább 14444 támogatót szeretnénk magunk mellé állítani.

Az eddig csatlakozott több ezer ember támogatása lehetővé tette, hogy erősítsük a 444 működését, nap mint nap dolgozunk a bővítésen: új témák, új munkatársak, új műfajok. Minden új támogató szélesíti a lehetőségeinket, gazdagítja a tartalomkínálatot.

  • Több fontos civil szervezet és csoport blogja indult el a 444-en, és továbbiakkal tárgyalunk az itteni folytatásról.
  • Újraéled vagy inkább új formában, műfajában és témaválasztékában is átalakulva indul Uj Péter legendás „Szerda” rovatának utóda. Csak regisztrált támogatóinknak.
  • Szeretnénk ősszel új munkatársakat igazolni.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!