Messi menne, de a Puskás Akadémia is

reggel 4
2020 augusztus 26., 05:40

Kezd kirajzolódni, hogyan rendelte jelentősen túl magát lélegeztetőgépekből Magyarország. Kikértük a Külügyminisztériumtól a 16 ezer darab lélegeztetőről kötött szerződéseket. Egy maláj cégtől nagyon drágán annyit vettünk, amennyi a legrosszabb vészforgatókönyvre is elég lett volna, de a külügy ezután sem állt le, és csak vásárolt és vásárolt.

A kormányhivatal visszavonta a pilismaróti bánya engedélyét. Az indoklás szerint a bánya körüli munkálatok során „az erdők jelentős méretű igénybevételére kerül sor”, a bánya csak „megfelelő térmértékű önerős erdőtelepítés esetén engedélyezhető”.

Így nem állampolgárokkal beszél egy politikus, hanem alattvalókkal. Alig van olyan ország a világon, aminek nyilvánossága szó nélkül hagyná azt, amit Szijjártó Péter művel. A miniszter mai nyilatkozatával viszont éppen azt mutatta be: Magyarországon a lebukott politikusnak már nem is kell úgy tennie, mintha válaszolna.

Messi bejelentette távozási szándékát a Barcelonánál. A klub megerősítette, hogy az argentin menni akar.

A Puskás Akadémia megígérte a svédeknek, hogy lesz meccs, de nem tudni, kik játszanak majd. Több felcsúti koronavírusos, emiatt nagy az aggodalom.

Melania Trump szerint a férje senkit nem fog az út szélén hagyni. A férje újraválasztása mellett érvelt a republikánus konvenció második estéjén.

Bolsonaro brazil elnök második fia is koronavírusos lett. A koronaszkeptikus brazil elnök családjában már ő az ötödik, aki elkapta a vírust.

A francia belügyminiszter kiállt a félmeztelen napozás mellett. Gérald Darmanin a védelmébe vett három nőt, akiket rendőrök kértek meg, hogy ne napozzanak félmeztelenül.