Ugyanabban a kerti buliban járt Hollik, Gulyás Gergely és Orbán Balázs, a kormánytagok a Fidesz kommunikációs igazgatója miatt kerültek karanténba

Egészségügy
2020 augusztus 27., 08:53

Kiderült, hogy nem véletlenül került be egyidőben három fideszes politikus is a járványhírekbe.

Eddig annyit lehetett tudni, hogy

  1. a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely és a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára, Orbán Balázs szerda óta hatósági karanténban vannak, mert múlt szombaton egy olyan privát rendezvényen jártak, ahol, mint kiderült, jelen volt egy koronavírus-fertőzött is.
  2. Hollik István kormánybiztos, a Fidesz kommunikációs igazgatója pedig csütörtökön maga jelentette be a Facebookján, hogy koronavírusos. A bejegyzésben megemlítette többek között azt is, hogy múlt szombaton egy magánrendezvényen járt.

Hollik most az Azonnalinak mesélte el, hogy ugyanarról az eseményről, egy kerti partiról van szó, ahonnan ő bizonyult fertőzöttnek, a társaságban jelen lévő Gulyás és Orbán pedig emiatt kerültek hatósági karanténba. A 24.hu-nak Hollik azt mesélte, hogy egy kisebb partiról volt szó kevés résztvevővel, akik a szabad ég alatt tartózkodtak, a fideszes kommunikátor ezért nem hiszi, hogy bárki megfertőződött volna. Gulyás szerdai tesztje negatívnak bizonyult.

A bulit a 24.hu szerint a Miniszterelnökség nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára, vagyis Gulyás beosztottja, Schaller-Baross Ernő Balaton-felvidéki kúriáján tartották.