Banksy finanszíroz egy hajót, ami bajba jutott menekülteket ment ki a Földközi-tengerből

külföld
2020 augusztus 28., 06:28

A Guardian értesülései szerint a világ leghíresebb graffitise és street-art művésze, a brit Banksy finanszírozta egy hajó működését, mellyel olyan embereket mentettek ki a tengerből, akik Észak-Afrikából próbáltak Európába átjutni, de a Földközi-tengeren bajba kerültek.

A francia feminista anarchista Louise Michel után elnevezett hajó augusztus 18-án hajózott ki a spanyol Burriana kikötőjéből, a legnagyobb titokban, és jelenleg valahol a Földközi-tenger közepén lehet. A lap úgy tudja, eddig 89 embert mentettek ki a vízből, köztük 14 nőt és négy gyereket. A hajó jelenleg olyan kikötőt keres, ahol biztonságban kirakhatja az embereket, ha pedig nem találnak ilyet, akkor valamelyik európai ország partiőrségének adnák át őket.

A hajó legénységét olyan európai aktivisták alkotják, akiknek volt már rutinjuk hasonló mentőakciókban. A 31 méteres, részben rózsaszínre festett hajó német zászló alatt futott ki a tengerre, oldalán egy Banksy-mű látható, egy mentőmellényes kislányról és egy szívről. Érdekesség, hogy a hajó korábban a francia adóhatóság tulajdona volt.

link Forrás

Banksy, akinek a kilétét még mindig nem tudni, a lap információi szerint még 2019 szeptemberében vette fel a kapcsolatot emailben Pia Klemppel, aki korábban több NGO-s mentőhajó kapitánya volt, és az évek során több ezer embert mentett ki a vízből. Levelében azt írta, hogy több művet is alkotott, melyek a menekültválsággal foglalkozott, és az ezekért kapott pénzt semmiképp nem szeretné megtartani, ezért mi lenne, ha venne egy mentőhajót.

Klemp elsőnek viccnek gondolta a dolgot, de aztán kiderült, hogy nem átverés áldozata. Mint a lapnak mesélte, szerinte a politikai gondolkodása miatt esett rá Banksy választása. A nő számára ugyanis az emberek kimentése elsősorban nem humanitárius cselekedet, hanem az antifasiszta harc egy eleme. Elmondása szerint Banksy csak a pénzt adta, minden másban teljesen szabad kezet kaptak. Összesen tíz fős legénység szolgál a hajón, és még arra is figyelnek, hogy mivel ez egy feminista projekt, csak a női tagok nyilatkozhatnak a hajóval kapcsolatban.

Az előkészületek a legnagyobb titokban zajlottak, mivel attól tartottak, hogy ha kiderül, hogy Banksy hajója készül menekülteket menteni, a hatóságok mindent meg fognak tenni azért, hogy ezt megakadályozzák. Épp ezért abban maradtak, hogy csak azután beszélnek a sajtóval, hogy megtörtént az első mentés.

2020-ban a hivatalos adatok szerint több mint 500 menekült és migráns vesztette életét a Földközi-tengerben, de az aktivisták szerint a valós szám jóval magasabb is lehet. Csak szerdán 45 ember (köztük 5 gyerek) halt meg Líbia partjainál, amikor a csónakjuk motorja felrobbant. Az ENSZ becslése szerint több mint 19500 ember élte túl az utat idén, és jutott el Olaszországig vagy Máltáig.