Engedélyek nélkül kezdett valaki komoly fairtásba és földmunkákba a miskolci karsztvíz bázis területén

környezetvédelem
2020 augusztus 29., 09:15

Múlt hétvégén keresett meg minket egy olvasónk azzal, hogy a miskolci hegyoldalon, a diósgyőri vár közelében nagy területen lett letarolva az erdő, és komoly földmunkákba kezdett valaki. A terület a Bükki Nemzeti Park pufferzónájához tartozik, így nem volt világos, hogy ki adhatott engedélyt egy ekkora léptékű beavatkozásra. Mint olvasónk írta, a fairtás már a Google légifotóin is látható.

photo_camera Fotó: Olvasónk

A helyi sajtóból ráadásul az derült ki, hogy a komoly földmozgatással járó munkálatok lehettek felelősek egy heves esőzést követő sárlavináért is. A minap.hu augusztus 17-ei cikkében arról írt, hogy

„a Csavar utca felső végénél található telken végez egyelőre be nem azonosított vállalkozás földet megmozgató munkálatokat; méghozzá igen komoly mennyiségű földét. Az alaposan átrendezett terepadottságok lehetnek az okozói, hogy a körzetben a szombati csapadék valóságos katasztrófát okozott: a beszámolók szerint az esővíz által magával ragadott sár és iszap más telkekre tört be – szerencsére emberéletet nem veszélyeztetve”.

A földmunkálatokkal kapcsolatban megkerestük a miskolci önkormányzatot, ők pedig azt közölték, hogy Miskolc alpolgármestere, Varga Andrea Klára helyszíni bejárást szervezett az érintett szakhatóságok részvételével, és megállapították, hogy a munkálatok a Katasztrófavédelem Vízügyi és Vízvédelmi Hatósága által védett, karsztvíz bázis területen kezdődtek.

Ugyan a földmunkák magánterületen folytak, de azokra meghatározott, engedélyköteles előírások vonatkoznak, hiszen minden itt folyó munka befolyásolhatja Miskolc vízminőségét. Ezért a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. több héten át tartó kiemelt minőségellenőrző monitoring protokollt vezetett be a területről érkező karsztvíz esetében, a helyszínen folyó munkálatokat a Vízügyi és Vízvédelmi Hatósága azonnali hatállyal leállította, Miskolc önkormányzata pedig ismeretlen tettes ellen tett feljelentést környezetkárosítás miatt.