Még egy kapavágás sem történt, de már háromszor annyiba kerül az új Nemzeti Galéria, mint eredetileg tervezték

Budapest
2020 augusztus 29., 08:02

A kezdeti 26 milliárd forintról már 72 milliárdra drágultak a Városligetbe tervezett új Nemzeti Galéria tervezési és kivitelezési költségei - írja a G7, egy friss szerződésmódosítás részleteit ismertetve. A galéria épületére még 2017-ben különített el 26 milliárd forintot az állami tulajdonú Városliget Zrt., ami már a tervezés során felkúszott 48 milliárd forintra.

A portál szerint a drágulást most az okozza, hogy a Nemzeti Galéria terveinek elkészültével aktualizálni kellett a kivitelezés költségterveit is, és a mérnöki feladatokra is százmilliókkal többet kell elkölteni.

Ami igazán ironikus: mindez úgy történik, hogy az új Nemzeti Galéria megépítésére még csak szerződés sem született. A kormány ugyanis, miután a főváros jelezte, hogy a zöld felületek további csökkenése miatt nem támogatják több új épület felhúzását a Városligetben, felfüggesztette a múzeum építését. Baán László, a Liget projektért felelős miniszteri biztos azonban jelezte: a kormány nem tett le a tervéről, mindössze egyelőre önkorlátozást vállalt a jelenlegi politikai helyzetben. Szerinte hosszú távon szükség van új galériára, és az a Liget Projekt projektnek is kulcskérdése, ha ugyanis nem épül meg, akkor a beruházás „nemzetközi láthatósága a radar alatt marad”.

És ha már a Liget projekt egészéről van szó: a Nemzeti Galéria építési költségeinek mostani újabb drágulásával tovább emelkedik a projekt összköltsége is.

A fővárosi Városliget fejlesztésére a kormány 2015-ben 157 milliárd forintot szánt, és 2019-re tervezték azt befejezni az erről szóló kormányrendelet szerint, de már 2017-ben látszott, hogy ezt nem sikerül tartani: akkor a teljes költséget 230 milliárdra becsülték, és még ki sem írták az összes épület közbeszerzési eljárását. Tavaly év végén a leszerződött összegek is már 150 milliárd forintnál jártak, ami rögtön 222-re ugrik a Nemzeti Galéria tervezett költségeivel - összegez a portál.