„Zoli, ezt így nem lehet” - Alföldi nyílt levélben kéri Rátóti Zoltánt, hogy mentse meg az SZFE-t

„Kedves Zoli! Neked írok, Téged kérdezlek, mert Téged ismerlek az SzFE alapítványi kuratóriumából, illetve azért is, mert nagyon fontos ember vagy a szakmai életemben, mondhatnám azt is, hogy szakmai barátomnak tartalak. Ami hát egy marhaság, a barátomnak tartalak, mert nagyon fontos előadásokat csináltunk együtt anno a megboldogult Budapesti Kamaraszínházban. Olyan előadásokat, amik meghatározták az életemet. Olyan előadást – A velencei kalmárt -, ahol először ismert el a szakmám rendezőnek” - kezdi Rátóti Zoltánnak írt hosszú levelét Alföldi Róbert, aki arra az idealista gondolatra alapozza mondandóját, hogy mivel Rátóti évtizedek óta része a magyar színházi szakmának, ezért nem akarhat rosszat neki.

„Mélyen hiszem, hogy nem érted, hogy mibe kerültél, és nem tudod, hogy mit képviselsz, nem tudod, hogy milyen sok múlik, múlna rajtad. (Nem vagyok az egyetem tanára, nem is voltam, tehát semmilyen személyes érdek nem vezérel.) Csak arról van szó, hogy írok egy barátomnak, aki egy olyan kuratórium tagja, ami kiadott egy közleményt, amiből tisztán látszik, hogy nem értitek, hogy mi történik és hogy mi a baj” - utal Alföldi a tegnapi közleményre, amelyben a szenátus jogköreinek elvonása után a kormány által kinevezett kuratórium arról írt: „elfogadhatatlan és felelőtlen” az SZFE vezetőinek lemondása, mert ezzel a lépéssel cserben hagyták a hallgatóikat és a munkatársaikat.

„Szóval, Zoli, az nem párbeszéd, ha nem két teljesen egyenrangú fél ül le egymással akkor, amikor nincsenek még eldöntve, leírva, aláírva a játékszabályok. Mert egy új helyzetben közösen, egyetértésben, vitázva kell kidolgozni azokat a szabályokat, amik mindkét fél számára elfogadhatóak, hogy valóban közösen, egymás érveit tiszteletben tartva kezdjenek el közösen, együtt dolgozni. Az nem egyeztetés, ha a főnökség megmondja, hogy mit lehet és mi lesz, tetszik, nem tetszik. Az a hatalom, és a hatalom megalázó erőfitogtatása. Az a kuratórium diktatúrája, annak a kuratóriumnak, aminek Te is tagja vagy, és nem olvastam sehol, soha, hogy bármilyen módon is megkerestétek volna az egyetem lemondott vezetését, hogy igyatok valahol egy kávét és beszéljetek. (Nem miniszteri irodákra gondolok.) Hogy ne diktáljatok, hanem, hogy egyenrangú félként kommunikáljatok, egymást és egymás munkáját, akár több évtizedes munkáját is tiszteletben tartva.”

A kuratórium elnöke, Vidnyánszky Attila és a társulatában, a Nemzetiben játszó Rátóti Zoltán is arról beszélt, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen meg kell jelennie a számukra fontos „értékrendnek”, mert az SZFE szerintük eddig nem volt elég nemzeti és keresztény. Erre reagál Alföldi: „Barátom, ne haragudj, de én elég sokat dolgoztam veled, őszintén mindenről beszélve dolgoztunk, és soha, semmilyen körülmények között nem derült ki számomra, mert nem mondtad, hogy Neked fájdalmas hiányod van az ügyben, hogy a keresztény, polgári világképed, ízlésed, kultúrád nem jelenhetett meg. Miért nem mondtad? De szerintem – lehet, hogy tévedek – azért nem mondtad, mert a színházban nincs ilyen. Ott a maga teljes és elképesztően változatos és színes és végletes módján jelenik meg a létezésünk” - írja Alföldi, és újra visszautal A velencei kalmár-rendezésére, amelyben Rátóti játszott: „Az egyik legfontosabb pillanat volt az eddigi színházi munkáimban, amikor Shylockként ültél az üres tér közepén és imádkoztál. És abban benne volt a zsidó hit és a keresztény hit, mert az Isten volt jelen. És benne volt az, amikor egy ember a halálig ragaszkodik a kultúrájához, a hagyományaihoz, a történelméhez, a polgári, konzervatív életfelfogásához.”

„Nem kérdőjelezem meg a jószándékodat - sőt, Vidnyánszky Attila benső hitét sem kérdőjelezem meg -, de Zoli, ezt így nem lehet. Mert hiteltelen. És lehet, hogy nincs mögötte tényleg semmi más, mint jobbító szándék, de akkor azt kell mutatni, és nem az erőt és nem a revansvágyat, és nem azt, hogy itt eddig mindig, mindenki, mindent rosszul csinált.”

Alföldi szerint Rátótinak kiemelt felelőssége van az egyetem és a színházi szakma megmentésében: „tisztességes ember vagy, mindig is az voltál, és meg vagyok róla győződve, hogy az is maradtál. Zoli, szólnod kell, el kell mondanod, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy kik vagyunk, hogy mi a magyar színház. Mert az ott ülők közül Te tudod a legjobban. Felelős vagy értünk, a szakmánkért.”