Az ujgur „átnevelő táborokat” üzemeltető kormányszervnek is köszönetet mond a Disney az új Mulan stáblistáján

külföld
2020 szeptember 08., 04:53

Egyre hevesebb ellenérzéseket vált ki világszerte a Disney új filmje, a Mulan. Az 1998-as rajzfilm valódi színészekkel újraforgatott verziójának egyes részeit ugyanis abban a kínai tartományban vehették fel, ahol Peking több száz ezer embert tart koncentrációs táborokban.

Mint a BBC írja, a napokban bemutatott Mulan végén, a stáblistán köszönik meg a film készítői a Hszincsiang tartomány biztonsági szolgálatának is a közreműködést. Ez az a tartomány, ahol Peking becslések szerint akár egymillió ujgurt zárhatott átnevelő táborokba.

Dél-koreaiak tiltakoznak a Mulan ellen és a hongkongi tüntetők védelmében júliusban
photo_camera Dél-koreaiak tiltakoznak a Mulan ellen és a hongkongi tüntetők védelmében júliusban Fotó: Chris Jung/NurPhoto via AFP

A film ellen eddig is szerveződtek már tiltakozó kampányok, mivel főszereplője, Liu Yifei korábban nyíltan is a hongkongi tüntetéseket erőszakkal elfojtó rendőrséget támogatta.

A Disney egyelőre nem kommentálta egyik ügyet sem. Arról, hogy az amerikai óriáscég hogyan tesz mindent, hogy elnyerje a Kínai Kommunista Párt kegyeit, és ezzel bejuthasson a hatalmas kínai piacra, korábban részletesebben is írtunk.

A Mulan a várakozások szerint az idei év egyik legnagyobb filmes sikere lehet, ugyanakkor a most kitört botrány beárnyékolhatja a Disney örömét, főleg mivel a Disney és a kínai állam kapcsolata már az amerikai kormány figyelmét is felkeltette.

link Forrás

Hétfőn kezdett el terjedni közösségi oldalakon, hogy a Mulan stáblistájának végén a készítők több hszincsiangi kormányszervnek, köztük az "átnevelő" táborokat is fenntartó biztonsági szolgálatnak is megköszönik a segítséget. De ugyanígy kapott a köszönetből az a kormányhivatal is, ami az állami propagandáért felelős a tartományban.

A BBC-nek nyilatkozó Kína-szakértő Adrian Zent úgy fogalmazott, hogy a Disney egy nemzetközi nagyvállalat, ami koncentrációs táborok árnyékában termel éppen profitot magának.