Michelle Obama időnként legszívesebben kilökte volna a férjét az ablakon

ÉLET
2020 szeptember 08., 05:31

„Lesznek időszakok, hosszú időszakok, amikor ki nem állhatjátok egymást” - mondta podcastjének legújabb adásában Michelle Obama, amiről a Guardian számolt be. Az egykori first lady arról beszélt, milyen próbatétel elé állítja a fiatal házasokat a gyerekvállalás, mennyire nehezítik meg az életüket a szerepkonfliktusok, a fáradtság és a stressz, ami aztán sokszor szakításhoz vezet.

Michelle és Barack Obama az Ahol a vadak élnek című mesét olvassa fel gyerekeknek a Fehér Ház kertjében 2016 márciusában (Ron Sachs/CNP)
photo_camera Michelle és Barack Obama az Ahol a vadak élnek című mesét olvassa fel gyerekeknek a Fehér Ház kertjében 2016 márciusában (Ron Sachs/CNP) Fotó: RON SACHS

„Előfordult, hogy legszívesebben kilöktem volna Barackot az ablakon. Ezt azért mondom, mert tudni kell, hogy erős érzelmek fognak dolgozni. De ez nem jelenti azt, hogy ki kell szállni. Ezek az időszakok sokáig tarthatnak. Akár évekig” - mondta Obama. Szerinte alig beszélünk ezekről a helyzetekről, így sokan azt érzik, teljesen összetörtek.

„Nem adnám vissza őket, de hú, alaposan meg tudnak zavarni egy házasságot” - emlékezett vissza a most 19 és 22 éves lányaik születésére. Ekkor érezte magán először a társadalmi nemi szerepek súlyát is.

„Állandóan ott kellett lennem, mennem kellett. Az én testemről volt szó, a férjem meg élte az életét körülöttem. Ilyenkor elkezd gyűlni a harag, azt kérdezed, mi történt a korábbi egységgel, mi történt a legjobb barátoddal?”„Ha feladtam volna, ha elsétáltam volna abban az időben, akkor lemaradtam volna a házasságunk összes szépségéről is” - mondta Obama.