Augusztusban lassult a brazíliai erdőirtás üteme

2020 szeptember 11., péntek 17:25

Bár összességében továbbra is nagyjából a 2019-es, abszolút rekordot jelentő mértékben irtották Braziliában az esőerdőt, augusztusban a brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet (INPE) legfrissebb adatai szerint 21 százalékkal lassult az erdőirtás üteme az előző év azonos időszakához képest. Így a legfrissebb összesítés szerint 2020 első nyolc hónapjában 1,8 százalékkal kevesebb esőerdőt pusztítottak ki, mint 2019 első nyolc hónapjában.

Ez csak relatív jó hír, az idén eddig kipusztított 6301 négyzetkilométernyi, vagyis nagyjából 12 budapestnyi erdőség sokkal több, mint amennyit 2018-ban összesen kivágtak. Akkor az egész évben 4951 négyzetkilométernyi esőerdőt pusztítottak el, míg a rákövetkező évben összesen 9178 négyzetkilométert. Ez kicsit nagyobb terület a Kisalföldnél.

Az erdőket jellemzően égetéssel irtják. Most szeptember 1-10. között az Inpe adatai szerint 13810 helyen lángolt az esőerdő. Ez nagyon komoly légszennyezéssel jár, tovább súlyosbítva az országban tomboló, légúti megbetegedést okozo koronavírusjárvány pusztítását. Brazíliában eddig csaknem 130 ezer halálos áldozata van a járványnak. (Via MTI)