MNB-s cég építene vitorláskikötőt a balatoni településen, ahol Matolcsy volt felesége a polgármester

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

A Magyar Nemzeti Bank cégének tulajdonában lévő Optimum-Gamma Kft. negyven férőhelyes vitorláskikötőt tervez építeni Balatonakarattyán, írja a 24.hu. A település polgármestere az MNB elnökének volt felesége, Matolcsy Gyöngyi. 

A jegybank alapítványai 2015-ben vették meg a balatonakarattyai egykori MÁV-üdülőt 890 millió forintért, ide oktatási és konferencia-központot építenek, és ehhez kapcsolódna hozzá a kikötő, amit viszont egy önkormányzati tulajdonban lévő partszakaszra tudnának csak ráépíteni. 

A tervezett kikötő látványterveFotó: Pál Kerékfy

Mint a lap írja, az MNB-s vállalat kérésére már meg is indult az előzetes vizsgálati eljárás, és a Matolcsy Gyöngyi által vezetett képviselő-testület már 2016-ban arra jutott, hogy szükségesnek tartják a kikötő létesítést. Ennek ellenére a beruházás nagyon lassan haladt. A cikk is megjegyzi, hogy a volt MÁV-gyermeküdülő területe előtti sáv ugyan közterület, de már hosszú ideje el van zárva az akarattyaiak elől.

Az engedélyezési tervhez csatolt dokumentumokból kiderül, hogy a projekt rendelkezik szükséges engedélyekkel, és a zöldhatóság nem írt elő környezeti hatásvizsgálatot. A 40 férőhelyes kikötő egy 2019-es becslés szerint bruttó 500 millió forintba kerülhet. 

A lap megkereste Matolcsy Gyöngyit, többek között rákérdezve arra is, hogy a kikötőt övező területre bárki bemehet-e majd, illetve hogy milyen feltételekkel adta át a kikötő területét az önkormányzat a cégnek, de a polgármester egyelőre nem válaszolt megkeresésükre. 

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem