Vidnyánszky szerint az Amnesty International képezte ki az ellene tüntető diákok egy részét

kultúra
2020 szeptember 12., 12:40

„Olyan híreket kaptunk, hogy az Amnesty International segíti a tiltakozókat a szervezésben, és már nyáron egy táborban felkészítették a diákok egy részét arra, ami most történik” - mondta pénteken az Origónak Vidnyánszky Attila, az alapítványi kézbe adott Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumának elnöke, a Nemzeti Színház igazgatója.

Az interjúban „hihetetlen politikai játszmának” nevezte a tiltakozást, ami azután robbant ki, hogy egyetlen, az egyetem által javasolt személy sem került be a kuratóriumba, a szenátust pedig megfosztották alapvető jogköreitől.

.Vidnyánszky Attila vezérigazgató beszédet mond a Nemzeti Színház Wass Albert-bemutatójához kapcsolódó őshonos oltott almafa elültetési ünnepségen 2020. február 27-én
photo_camera .Vidnyánszky Attila vezérigazgató beszédet mond a Nemzeti Színház Wass Albert-bemutatójához kapcsolódó őshonos oltott almafa elültetési ünnepségen 2020. február 27-én Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

„Az egészen groteszk, hogy a gyűlöletem milyen szinten hozza össze az embereket. Összeálltak, hogy közösen, együtt gyűlölhessenek engem” - mondta Vidnyánszky, aki állítása szerint lemondana, ha azt látná, hogy ő a megegyezés, a konszolidáció akadálya. De nem így látja.

Vidnyánszky augusztusban azt mondta a tiltakozásról, hogy egy „nagyon komoly nemzetközi háttérhatalom és hálózat szervezkedik, egy liberális kör”.

Az SZFE Vas utcai épületét elfoglalták a hallgatók, egyelőre a tanévkezdést is elhalasztották, az egyetemi dolgozók pedig sztrájkba léptek. A hallgatók az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól szeretnének választ kapni a követeléseikre, a kuratóriumot nem tartják legitimnek. Ezért levélben szólították fel a minisztert, hogy hívja vissza testület tagjait, és állítsa helyre az oktatás körülményeit.