Szíria törvényen kívüli latorállamnak minősítette az Egyesült Államokat

külföld
2020 szeptember 16., 17:56

„Latorállamnak és törvényen kívülinek” minősítette szerdán Szíria az Egyesült Államokat azután, hogy médiabeszámolók szerint Donald Trump amerikai elnök az előző nap felfedte: meg akarta öletni Bassár el-Aszad szíriai elnököt 2017-ben.

Trump kedden közölte, hogy akkori védelmi minisztere, Jim Mattis kifogásolta a műveletet. Trump és Mattis kapcsolata később megromlott, aminek következtében az utóbbi 2018-ban lemondott tisztségéről.

Jim Mattis néz
photo_camera Jim Mattis néz Fotó: SAUL LOEB/AFP

A SANA szíriai állami hírügynökség egy külügyi forrást idézve szerdai beszámolójában úgy fogalmazott: Trump megjegyzései bebizonyították, hogy „ez az (amerikai) vezetés lator és törvénytelen, és ugyanazt a gyilkos és likvidáló módszert követi, amelyet a terrorszervezetek alkalmaznak”. A forrás hozzátette: Trump kijelentése egyértelműen rámutat arra, hogy „miképpen csökkent az amerikai kormányzat magatartásának minősége”.

A szíriai elnököt a nemzetközi közösségben azzal vádolják, hogy szíriaiak ezreit ölette meg, és tiltott fegyvereket vetett be a polgárháború 2011-es kitörése óta.

Putyin és Asszad elnök januári találkozója
photo_camera Putyin és Aszad elnök januári találkozója Fotó: -/AFP

A dpa német hírügynökség megjegyezte: Trump keddi kijelentései szöges ellentétben állnak 2019-es nyilatkozataival. Az amerikai elnök akkoriban szigorúan visszautasította a Washington Post legendás szerzője, Bob Woodward könyvében szereplő bekezdést, amely a szíriai vezető elleni lehetséges amerikai merényletekről szólt. „Még csak szóba sem került” egy lehetséges támadás - mondta Trump akkor. (The Hill, MTI)