Az FBI igazgatója figyelmeztetett, hogy az oroszok Joe Biden kampányát is megpróbálják befolyásolni

Az FBI igazgatója csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy Oroszország folyamatosan igyekszik dezinformációkkal beavatkozni a 2020-as elnökválasztásba, hogy hiteltelenítsék a demokrata jelöltet, Joe Bident, illetve az egész választási folyamatot. Christopher Wray a képviselőház belbiztonsági bizottságának csütörtöki meghallgatásán azt is elmondta, hogy a legaggasztóbb az orosz dezinformáció mértéke és folyamatossága. 

Christopher A. Wray, az FBI igazgatójaFotó: MARK WILSON/AFP

Wray megjegyezte, hogy az orosz ügynökök elsősorban a közösségi médián, az állami médián és proxikon keresztül próbálja befolyásolja a választásokat. Hozzátette, hogy az FBI kész blokkolni a beavatkozási kísérleteket.  

Nem Wray az első, aki az orosz beavatkozásra figyelmeztetett: augusztus elején az Országos Elhárítási és Nemzetbiztonsági Központ (NCSC) igazgatója, William Evanina szintén kongresszusi meghallgatáson jelentette ki, hogy Moszkva megpróbálja befolyásolni az amerikai választásokat. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy más-más célokkal ugyan, de Kína és Irán szintén ezzel próbálkozik.

Az FBI igazgatója kifejtette azt is, hogy a szövetségi nyomozók fokozott figyelmet fordítanak az amerikai technológiák és ipari titkok ellopására irányuló kínai kísérletekre is. Az ázsiai ország tevékenysége szerinte olyan erőteljes, hogy az FBI-nál új elhárítási dossziét nyitottak Kínának. (Guardian/MTI)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.