Az SZFE vezetése szerint Vidnyányszkyék jogellenesen átírták az egyetem működési szabályzatát

Rendkívüli hírlevél
Amit azonnal tudni kell

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartó kuratóriuma a napokban ismét egyoldalúan — s ezúttal bizonyíthatóan jogszabályba ütközően — átírta az egyetem Szervezeti és Működési Rendjét (SZMR). A módosítással a testület megteremtette a maga számára az akadémiai munkába történő közvetlen, fékek és ellensúlyok nélküli beavatkozás lehetőségét” - áll az SZFE friss közleményében. Az egyetem szerint az SzMR legutóbbi, 2020. 09. 15-én kelt

visszamenőleges hatályú módosításaival a fenntartó kuratórium felhatalmazta magát, hogy munkáltatóként, pályázat nélkül nevezhesse ki a rektorhelyetteseket, továbbá ezeket a rektorhelyetteseket – a szenátus egyetértése és pályázat nélkül, legfeljebb egy év időtartamra – az intézetvezetői feladatkörrel is felruházhassa.

A módosítással tehát az egyetemet fenntartó alapítvány vezetése olyanokat is kinevezhet rektorhelyettesnek, akik nem ismerik az SZFE munkáját korábbi munkaviszonyuk, osztályvezetői tapasztalatuk sincsen.

Az SZFE szerint ez a módosítás „újabb súlyos beavatkozás az egyetem Alaptörvényben rögzített autonómiájába, és ellentmondásban áll a nemzeti felsőoktatásról szóló törvénnyel”. A törvény szerint ugyanis a fenntartó nem avatkozhat közvetlenül az intézmény tudományos, oktatási és művészeti tevékenységébe, márpedig Vidnyánszkyék minden eddigi lépése ezt az axiómát akarja kikezdeni - áll a közleményben.

Az SZFE vezetése az egyetem autonómiájának és törvényes működésének helyreállítása érdekében négy keresetet nyújtott be a bírósághoz, a jogellenesnek tartott szabálymódosítás ügyében pedig a HÖOK, a Magyar Rektori Konferencia és a Színház és Filmművészetért Alapítvány Felügyelő Bizottságának segítségét kérte.

Már nyomdában a MAKRO

Lépj be a Körbe október 20-ig, hogy október végén neked is küldjünk egy tiszteletpéldányt.

Belépek