A Facebook lekapcsolt egy Kínához köthető oldalt, ami az amerikai elnökválasztást akarta befolyásolni

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Az amerikai és a világ egyéb országainak választásait befolyásolni szándékozó, Kínához köthető oldalak hálózatát távolította el a Facebook,jelentette be kedden a vállalat.

A Facebook tájékoztatása szerint azonban az amerikai politikai akarat befolyásolására irányuló tevékenység csak töredéke volt az oldalak aktivitásának, és főleg délkelet-ázsiai országokra, például a Fülöp-szigetekre összpontosítottak.

Az amerikai választásokkal kapcsolatban főleg Donald Trump elnököt, demokrata párti kihívóját, Joe Bident és Pete Buttigieg korábbi demokrata elnökjelölt-aspiránst támogató üzeneteket osztottak meg. A Facebook nem kötötte egyértelműen a kínai kormányzathoz a kamuoldalak működését. A vállalat közleménye szerint az oldalak működtetői virtuális magánhálózat (VPN) használatával igyekeztek eltitkolni kilétüket.

Az amerikai hírszerzés a múlt hónapban figyelmeztetett, hogy Oroszország, Kína és Irán is megpróbálhat beavatkozni az elnökválasztásba. William Evanina, az amerikai elhárítás vezetője úgy nyilatkozott, hogy Peking kiszámíthatatlannak tartja a hivatalban lévő Trumpot, és arra törekszik, hogy veszítsen Joe Bidennel szemben. (MTI)

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót